Utazás

Lélegzetelállító élményben lesz részed, ha az égre szegezed a tekinteted: jön az év egyik legpazarabb csillaghullása

Mikorra várható a raj maximuma?

A csillagászok szerint a 200-as szám egy felső becslés, ugyanis ennyit akkor láthatnánk, ha a fejünk felett helyezkedne el a radiánspont. „Szerencsére egészen magasan lesz a horizont felett ez a pont most is, hajnalra a 60 fokot is eléri. De így is potyoghatnak olyan hullócsillagok, amik a mi láthatárunk alatt villannak fel. Mindezzel együtt is bizonytalanok az előrejelzések, így nem szabad csüggedni, ha látványos kitörés helyett egy átlagos leonida maximumot látunk csak” – olvasható a csillagvizsgáló honlapján közzétett bejegyzésben.

A Leonidák raj szokásos maximuma hajnali 1 óra körül várható. A porfelhővel való ütközés, és így a meteorkitörés maximumát azonban reggel 7 és fél 8 között várják a csillagászok, amikor hazánkban már felkel a Nap. Ennek ellenére, mint írják, nem reménytelen a megfigyelése, a meteorkitörés eleje hajnalban jó eséllyel látható lesz.

A csillaghullást szabad szemmel a napkelte előtti órákban, körülbelül hajnali fél 5 és fél 7 között érdemes megfigyelni, déli-délkeleti irányban olyan helyről, ahol az égboltot nem takarják fák és egyéb tereptárgyak.

A Svábhegyi Csillagvizsgálóban a pénteki, november 18-ai estét ennek a rajnak szentelik. Bár este csak a raj alap aktivitásában gyönyörködhetnek a látogatók, sok érdekességet tudhatnak meg a meteorokról és kézbe is foghatnak válogatott példányokat. A programról részletes információ a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján olvasható.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A rejtélyes jós a TikTok felületén tette közzé különös hangvételű bejegyzéseit, amelyek rögtön megragadták a közönség figyelmét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...
Sztárok
A Habsburg család története évszázadokon át összefonódott Európa sorsával, és bár a monarchia ma már a múlté, leszármazottaik továbbra is nagy érdeklődést keltenek. Közéjük tartozik Habsburg Eleonóra...
Lifestyle
A Mérleg a héten közelebb kerülhet annak megértéséhez, hogy miért ismétlődnek bizonyos minták. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A mai nap megmutathatja, hogy a szabadság és az elköteleződés nem feltétlenül zárják ki egymást - olvasd el napi horoszkópod te is!