Sztárok

Szinetár Dóra rendszeresen visszavág az internetes fanyalgóknak: "Odáig is vetemedtem már, hogy privátban ráírtam egyesekre"

"Az emberek nem gonoszak, csak nyomorultul érzik magukat"

Szinetár Dóra furcsa kettősséget tapasztalt, miután elénekelte tinédzserévei egyik legsikeresebb és legnagyobb slágerét, a máig sokat idézett Buli után a takarítás című dalt. „Az összes kamaszos komplexusom felerősödött. Nyomorultul éreztem magam. Akkor szembesültem azzal, mennyire nehezen értelmezhető dolog a siker. Egy színházi előadásért pár száz forintot kaptam gyerekszínészként, azért az albumért viszont hatvanezret. A mai napig kísért ez a furcsa kettősség, ami a mi pályánkon jellemző: semmi összefüggés nincs aközött, mennyi munkát teszel bele valamibe, és hogy abból mennyit tudsz kivenni akár anyagilag, akár presztízsértékben” - nyilatkozta a jeles színésznő a Nők Lapjának.

Hozzátette: a negatív kommentek máig szíven ütik, s olykor-olykor reagálni sem rest rájuk. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott a Budapesti Operettszínház egykori sztárja: „Azokra ugrom, azokra reagálnom kell. Odáig is vetemedtem már, hogy privátban ráírtam egyesekre. Előfordul, hogy sokkal több keserűséget és fájdalmat érzek egy-egy komment mögött, mint gonoszságot. Az emberek nem gonoszak, csak sokan nyomorultul érzik magukat. Akkor szoktam kiakadni, amikor úgy érzem, valaki csak mint bokszzsákot használ engem arra, hogy kiadja a dühét.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Földi Teri két évvel ezelőtt, 2020. június 2-án távozott az élők sorából: halála mélyen megrázta az országot, és persze volt férjét, Vitray Tamást is, akivel a színésznő 10 évig élt boldog házasságban.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Katalin és Vilmos végre beköltözhetnek tágas, elegáns új otthonukba, a Forest Lodge-ba, ami több szempontból is különleges birtok.
Fashion&Beauty
2026-ban a legmenőbb apró részletek kapják a főszerepet: játékos formák, színes csavarok és mintázatok, amik egyszerre finomak és merészek. Azoknak, akik szeretnek kitűnni a tömegből anélkül, hogy...
Lifestyle
Bizalmas információk kerülhetnek a Nyilas birtokába. Napi horoszkóp.
Sztárok
Salma Hayek bőre a hatodik X-hez közeledve is még mindig üde és friss, amit a színésznő teljesen természetes úton ért el.
Lifestyle
Az önbecsülés alapvetően befolyásolja, hogyan működünk a mindennapokban: milyen kapcsolatokat alakítunk ki, hogyan tekintünk magunkra, és mennyire tudjuk megélni a boldogságot.
Home&Design
Lehet egy tér egyszerre modern és nosztalgikus? A válasz igen — a titok a megfelelő egyensúly.