Angelina Jolie ritkán látott lánya hátborzongatóan hasonlít édesanyjára: a 16 éves Shiloh gyönyörűbb, mint valaha

A korábban meglehetősen kisfiús Shiloh mára már a múlté: a kamaszlány rengeteget változott az elmúlt években, mára pedig épp úgy fest, mint édesanyja, a világhírű, bombázó színésznő.

Nem lehet szó nélkül elmenni a hasonlóság mellett

Angelina Jolie és Brad Pitt valódi álompárnak számítottak Hollywoodban, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy válnak – ekkor láttak napvilágot a házaspár titkai, miszerint Pitt rendszeresen erőszakoskodott a színésznővel és gyermekeivel is alkoholproblémái miatt, így Angelina úgy döntött, hogy jobb, ha külön utakon folytatják életüket a filmsztárral. Igen ám, de Pitt és Jolie hat gyermeket neveltek együtt, ebből három örökbefogadott, három pedig vér szerinti. Utóbbiak közé tartozik Shiloh is, aki májusban lett 16 éves, és míg korábban rendre kisfiúnak nézték őt öltözködése miatt, addig ma már ennek nyoma sincs, ugyanis kész kis hölgy vált belőle, aki megszólalásig hasonlít meseszép édesanyjára. Hogy mennyire, azt galériánkban mutatjuk!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Mint azt tudvalevő, Angelina Jolie és Brad Pitt hat gyermeket neveltek közösen, ebből három örökbefogadott, három pedig vérszerinti. Most kiderült, hogy Maddox fiúkat állítólag a volt sztárpár elrabolta szüleitől Kambodzsából.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Fashion&Beauty
Bár a cipőtrendek szezonról szezonra változnak, a Chelsea évszázadok óta velünk van, és a közeljövőben sem megy sehova. Összegyűjtöttük a legkreatívabb outfiteket, amelyeket bátran kiegészíthetsz egy...
Sztárok
Ismét gőzerővel pörög a pletykagyár a kolumbiai popkirálynő magánélete körül. A legfrissebb nemzetközi beszámolók szerint Shakira ismét rátalált a boldogságra, választottja pedig ezúttal is a...
Egészség
Azt tudtuk, hogy az alkohol nem igazán tesz jót az agynak, de most a kutatók megpróbáltak a mélyére ásni a dolgoknak.
Lifestyle
Sütőtökhéj, céklavég, karórépa-zöldje vagy almahéj a szemetesben? Ki ne dobd őket!
Sztárok
Barbara Bach a hetvenes évek egyik legelbűvölőbb színésznője volt, aki nemcsak James Bond szívét hódította meg, hanem később a Beatles legendás dobosát, Ringo Starrt is.