Vége: megfosztották hercegi címétől a királyi család népszerű tagját, mindenki döbbenten áll az uralkodó döntése előtt

Megdöbbent és összezavarodott nagyanyja döntésétől

Miklós 20 éves öccse, Félix, a 13 éves Henrik és a 10 éves Athena sem viselhetik többé a hercegi és a hercegnői rangot nagyanyjuk, Margit döntése értelmében – 2023 januárjától Joakim herceg gyermekeit a Monpezat grófja, illetve grófnője megnevezés illeti. Miklós, aki a dán trónöröklési sorban a hatodik helyet foglalja el, teljesen sokkot kapott a hírtől, ami alig egy hete jutott el hozzá: „Ahogyan a szüleim is fogalmaztak, megdöbbentett minket ez a döntés, főleg az, hogy milyen gyorsan meghozták. Össze vagyok zavarodva, nem értem, mi szükség volt erre és miért kellett ennek megtörténnie” – nyilatkozta a kifutókon is helytálló Miklós egy dán lapnak. És hogy mi indokolta a királynő döntését? Nos, a 82 éves Margit állítólag azért vonta meg unokáitól az eddigi címüket, hogy lehetőségük legyen egy saját élet kialakítására és megvalósítására ahelyett, hogy királyi származásuk miatt korlátok közt éljék le egész hátralévő életüket. „Döntésével Őfelsége a királynő azt a keretet kívánja megteremteni négy unokájának, hogy sokkal nagyobb szabadságban élhessék az életüket anélkül, hogy korlátoznák őket a Dán Királyi Házhoz fűződő formális elvárások és kötelezettségek, melyeket az intézmény miatt egyébként kénytelenek lennének betartani” – olvasható a palota közleményében. Margit királynő fiát, Joakim herceget szintén sokkolta anyja döntése: „Soha nem jó érzés azt látni, hogy a saját anyád ilyen rosszul bánik a gyerekeiddel”. Miklós anyja hasonlóan értetlenül áll az eset előtt: „Szomorúak vagyunk és megbántva érezzük magunkat. Derült égből villámcsapásként ért minket a bejelentés, a gyerekek pedig érthető módon kiközösítve érzik magukat” – nyilatkozta Alexandra.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Felejtsd el Harryt és Vilmost! Tutira ő lesz az új kedvenc herceged.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Egy apró konyhai eszközzel gyorsan és költséghatékonyan újjávarázsolhatod a mosogatógépedet, ha elmarad a várt tisztaság.
Sztárok
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Sztárok
A hétszeres világbajnok legendás karrierjét ünneplő monzai eseményre küszöbön a bejelentés, amely izgalomba hozta a rajongókat.
Sztárok
A tragikus veszteséget követően új fejezetet nyitott az életében Aubrey Plaza, és megszülette első gyermekét.
Sztárok
Brad Pitt megrázó őszinteséggel vallott arról a sötét időszakról, amely az Angelina Jolie-val való válása után vette kezdetét.
Lifestyle
Te is azok közé tartozol, akik vásárlás előtt komoly arccal megkopogtatják a dinnyét, majd megpróbálják eldönteni, mit mondott a hang? A módszernek van némi alapja, de önmagában nem garantálja, hogy...