Vége: szomorú hírt jelentett be Galambos Erzsi, senki nem számított erre a megdöbbentő fordulatra

Nem áll többé színpadra Galambos Erzsi – jelentette be a Kossuth Rádió műsorában. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a Kalendárium című műsorban ugyanakkor elmondta, hogy teljesen nem akar elszakadni a színház világától.

Olyan karriert tudhat magáénak, amit nem sokan

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Mint ahogyan arról korábban a Femcafe.hu is beszámolt, Galambos Erzsi pályafutása egészen hihetetlen: a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész is egyben, valamint a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja. A művésznő immáron több mint 75 éve színesíti a színészi pályát, főleg zenés darabokban, valamint operettek primadonnaszerepeiben alkotott maradandót, de ő a musical műfajának egyik első hazai előadója is, emellett prózai színésznőként is kiemelkedőt alkotott és alkot a mai napig. Igen ám, de a művésznő most szomorú hírt közölt a rajongóival: úgy döntött, hogy visszavonul és nem áll többé a színpadra, ugyanakkor hozzátette, teljesen nem fog elszakadni a színház világától.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...
Sztárok
A Jonas Brothers szerint Joe Rocktábor felvételi anyaga olyan rossz minőségű volt, hogy a Disney vezetői azt hitték, valaki meg akarja viccelni őket – mégis ez indította el a testvérek világsiker...
Egészség
A délutáni szunyókálás jól eshet, de ha túl gyakran van rá szükséged, lehet, hogy a tested így jelezheti: valami nincs rendben az egészségeddel.
Home&Design
Mi lenne, ha az otthonod színe önállóan változna az évszakokkal? Joe Doucet, a New York-i tervező és feltaláló, pontosan ezen dolgozik. Az ő találmánya, a hőmérsékletre reagáló „klímafesték” új...
Lifestyle
Amint beköszönt a hűvösebb, csípősebb idő, megszaporodnak a levegőben a kórokozók. A hideg, vírusos időben megnövekedik a náthás megbetegedések és a megfázásos esetek száma, és mi segíthetne jobban...
Lifestyle
A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A kérdés inkább az, mennyi képernyőidő fér még bele az egészséges...