Rod Stewart 16 éves fia már most elképesztően dögös: Alastair olyan, mint egy kifutómodell, örökölte szülei remek génjeit

Alastair Wallace Stewart minden bizonnyal a földkerekség egyik legmázlistabb pasija: a novemberben már 17. életévét töltő fiú szülei nem csupán brutál híresek és népszerűek, de magának Alastairnak is kijutott anyja és apja remek génjeiből, így tényleg nem lehet oka panaszra...

Ha már most így néz ki, mi lesz később?

Rod Stewart szakmájában szinte mindent elért, amit csak lehetett, brit énekesként és dalszövegíróként 2016 júliusában az angol királynő születésnapja alkalmából még a lovagi címet is megkapta, de ami azt illeti, a sztár magánéletét is kimaxolta: háromszor állt oltár elé három különböző nővel, akiktől összesen nyolc gyermeke született. Első gyermeke, Sarah 1963-ban látta meg a napvilágot, legifjabb utódja, Aiden pedig 2011-ben, akinek édesanyja az egykori brit modell, Penny Lancaster, akit Rod még 2007-ben vett feleségül. Tőle született 2005-ben Alastair Wallace is, aki idén novemberben már 17 éves lesz, és ami azt illeti, már most annyira helyes pasi vált belőle szülei génjeinek köszönhetően, hogy a fiú idejekorán elkezdte megdobogtatni a női szíveket. Galériánkban mutatjuk!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Rod Stewart lánya mesébe illően szép nővé cseperedett: a 30 éves Renee-t imádja a kamera, így nem meglepő, hogy modellként világhírű márkákkal dolgozott együtt.

Leadfotó: MTI/EPA/Vickie Flores

Oldalak

Sztárok
Brad Pitt megrázó őszinteséggel vallott arról a sötét időszakról, amely az Angelina Jolie-val való válása után vette kezdetét.
Sztárok
Sisi, polgári nevén Vörös Cintia ugyan még csak 2022-ben robbant be a magyar nyilvánosságba, de négy évvel később, idén nyáron már ő a Sziget Fesztivál nagyszínpadának az egyik fellépője. Ráadásul az...
Sztárok
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Lifestyle
Te is azok közé tartozol, akik vásárlás előtt komoly arccal megkopogtatják a dinnyét, majd megpróbálják eldönteni, mit mondott a hang? A módszernek van némi alapja, de önmagában nem garantálja, hogy...
Utazás
Van, hogy ugyanaz az étel a földön teljesen rendben van, a repülőn viszont mintha valaki titokban elrontotta volna. Pedig nem feltétlenül a szakács vagy az alapanyag a ludas – a repülés egészen...
Utazás
Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.