Sztárok

Minden apró tett számít: fontos ügy mellé állt a magyar énekesnő – videó

Klímaszorongás, szolidaritás, az összefogás szükségessége: Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Quartet szeptember végén About Time címmel megjelenő albuma a társadalmi felelősségvállalásra és a kiállás fontosságára is buzdít. Az Out of Sight című dalhoz az egykori gánti bánya holdbéli táján forgattak klipet. Egy bokrot ültetnek el egyetlen zöld foltként a száraz, kietlen tájban.

Szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy minden apró tett fontos környezetünk védelmében

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új albumán kiemelt szerepet kap a társadalmi felelősségvállalás, a kiállás. Ahogy ők mondják, nem akarják szájba rágni, hogy mi mellett, és végképp nem bűntudatot szeretnének kelteni. Inkább azt kívánják nyomatékosítani, hogy dalaik nemcsak szórakoztatni hivatottak, hanem az értékrendjüket is képviselniük kell. Az Out of sight című dalukhoz még tavaly forgattak klipet Gánton. „Sajnos az idei nyár soha nem látott aszályai még aktuálisabbá tették a klip témáját. Bálinttal megkísérlünk egy zöld növényt elültetni a kietlen és száraz tájon. Úgy tűnik, sikerül, annak ellenére, hogy nincsenek rendes eszközeink, még egy ásónk sincs, és vizespohárból locsolunk a ki tudja, honnan varázsolt vízzel. Ugyanilyen eszköztelennek érezhetjük magunkat klímaszorongóként, és mégis nagyon sokan vagyunk, akik a magunk módján tenni igyekszünk” - meséli Harcsa Veronika.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...