Lifestyle

Tényleg gyorsabban öregszenek, akik a fél napjukat a képernyő előtt töltik - mutatjuk, miért

A képernyők kék fényének hatására olyan sejtkémiai változások indulhatnak el a szervezetünkben, melyek akár le is rövidíthetik az öregedés időtartamát.

A képernyőfüggőség árnyoldalai

Régóta tudjuk, hogy kevés egészségtelenebb dolog létezik a világon, mint naphosszat az okostelefon, a tablet, a tévé vagy épp a laptop képernyőjét bámulni. Egy közelmúltbéli kutatás arra világított rá, hogy a káros szokás akár az életünket is megkurtíthatja, hiszen a képernyő kék fényének hatására olyan sejtkémiai változások indulhatnak el az emberi szervezetben, melyek felgyorsíthatják az öregedés folyamatát - olvasható az EurekAlert felületén közzétett sajtóközleményben.

Eddig is tudtuk, hogy a "képernyőfüggőség" összefüggésbe hozható olyan gyakori betegségekkel, problémákkal, mint például az elhízás. Egy új tanulmányból azonban kiderül, hogy nem csak ezért jelent óriási kockázatot egész nap a tévé vagy a számítógép előtt lógni: a Frontiers in Aging nevű tudományos folyóiratban publikált kutatásban a tudósok gyümölcslegyekkel végzett kísérlet segítségével derítették ki, hogy miként változtatja meg alapvető sejtfunkcióinkat a különböző képernyőkből származó kék fény.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„A mindennap használt eszközök, például tévék, laptopok és telefonok kék fényének túlzott expozíciója káros hatással lehet testünk sejtjeinek széles skálájára, a bőr- és zsírsejtektől az érzékszervi neuronokig” - fejtette ki dr. Jadwiga Giebultowicz, az Oregon Állami Egyetem Integratív Biológiai Tanszékének professzora, a kutatás vezető szerzője. A szakértő hozzáfűzte: „Mi vagyunk az elsők, akik kimutatták, hogy a kék fénynek kitett muslicákban a specifikus metabolitok – a sejtek megfelelő működéséhez elengedhetetlen vegyi anyagok – szintje megváltozik.”

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.
Sztárok
Negyvennégy hónapos hallgatást tört meg a sztárpár: tündéri fotó készült Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova gyermekeiről.
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.