Képtelen volt feldolgozni felesége elvesztését: halála előtt nagy szegénységben élt a legendás magyar színész

Feleki Kamill Kossuth-díjas színművész, kiváló művész a hazai zenés színpadok táncoskomikus sztárja és a közönség egyik nagy kedvence volt, élete utolsó éveit azonban mégis rendkívül szerény körülmények között töltötte.

A magyar színjátszás különc alakja

Feleki Kamill 1908. augusztus 21-én látta meg a napvilágot Törökbálinton: már 11 éves korában elhatározta, hogy színész lesz, első óráit a Ligetben a cirkusz híres artistájától, Boros bácsitól vette. 1926-ban beiratkozott Rákosi Szidi színiiskolájába, s még el sem végezte az első évet, amikor egy táncszámát látva Lázár Ödön leszerződtette a Király Színházhoz. Fizetése a harmadik évben már 640 pengő volt, ami akkor iszonyúan nagy összegnek számított, emellett élvezte a kor ünnepelt sztárja, Rátkai Márton és Gombaszögi Ella pártfogását is. 1929-től külföldön lépett fel, Camillo Feleky művésznéven hódított táncszámaival Európa előkelő lokáljaiban. Virtuóz táncos volt, koreográfusként ő tanította táncra kollégáit, feleségével tánciskolát tartott fenn az államosításig, ahol a fiatal színészjelöltek szteppelni tanultak. Rajongott a színpadért, a közönség pedig imádta, ennek ellenére idős korára mégsem úgy alakult a sorsa, ahogyan eltervezte…

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Perczel Zita a két világháború közötti magyar színpad és film kiemelkedő egyénisége volt, sikereit mégsem tudta felhőtlenül kiélvezni.

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Lifestyle
Immár 15. alkalommal díjazták Európa legjobb fesztiváljait a European Festival Awards gálán január 14-én, a hollandiai Groningenben. A Sziget ezúttal is egy nagy presztízsű díjjal térhetett haza.
Babára vágyva
A Babára Vágyva podcast sorozat 15. részének, egyben az első évad záróepizódjának, vendége Horváthné Rényei Szabina tanácsadó szakpszichológus és dúla, akivel az anyává válással, anyasággal...
Lifestyle
Amikor beköszönt a tél és a fűtésszezon, sokan igyekeznek minden lehetséges módon melegen tartani az otthonukat. Van azonban egy hétköznapi tárgy, amelyet a legtöbben automatikusan az ablakpárkányra...
Lifestyle
A felhasználóknak lényegében nincs módjuk, lehetőségük arra, hogy bármilyen tekintetben is befolyásolják a videómegosztó platformon közzétett tartalmakat megszakító reklámok időtartamát, illetve...
Sztárok
A brit királyi család egyik legfájóbb törésvonala évek óta apa és fia között húzódik. Most azonban olyan lépés körvonalazódik, amely alapjaiban írhatja át a kapcsolatukról alkotott képet.
Utazás
Az Euro NCAP nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy az általuk tavaly tesztelt autók közül mely modellek minősültek a legbiztonságosabbnak.