Túl korán hagyott itt minket: csupán 38 éves volt a magyarok kedvenc tévébemondója, amikor elhunyt

Hajas Ilona a képernyőre született: mindig mosolygósan és üdén lépett be a stúdióba, sajnos azonban idejekorán távozott az élők sorából.

A nézők kedvence volt

Hajas Ilona pedagógus szülők harmadik gyermekeként jött a világra Nagysimonyiban 1951. január 21-én: a család 1956 tavaszától Köcskön lakott, ugyanis innen jobban látogathatták édesapjukat, akit a forradalom mellett történt kiállása miatt Kistarcsára internáltak. Miután édesapja kiszabadult, aktív résztvevője volt a szülei által szervezett köcski irodalmi színpad és vegyeskar életében, fellépéseik során számos nívódíjat és közönségdíjat nyertek el. Az iskolában kitűnően teljesített, az érettségi után azonban édesapja megbélyegzése miatt nem nyert felvételt az ELTE magyar-történelem szakára, végül 1969-ben felvették a Szegedi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakára, egy év múlva Pécsett folytatta tanulmányait, és vezetője lett a főiskola irodalmi színpadának. A „Szép magyar beszéd és kiejtés” országos versenyen is részt vett, 1973-ban Kazinczy-díjas lett – ekkorra született meg lánya, Vivien. A diploma megszerzése után 1974-ig dolgozott a Magyar Televízió Pécsi Stúdiójában, külsősként: egyik riportja eljutott Matúz Józsefnéhoz, a Magyar Televízió hírműsorainak főszerkesztőjéhez, aki bemondónak ajánlotta őt. Magyarországon még csak egyetlen televíziós csatorna működött akkor, amikor esténként Hajas Ilona arca feltűnt a képernyőn: imádta a közönség, ő pedig mindvégig szenvedéllyel és örömmel végezte a munkáját, a sors azonban közbeszólt…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Baleczky Annamária gyönyörű, s egyben kivételes tehetségű tévébemondó volt. Sosem az ismertség vagy a népszerűség hajtotta a munkájában, később pedig a halálos ágyán sem tudta feldolgozni, hogy mellőzték a képernyőről.

Leadfotó: Facebook/ Hajas Ilona Emlékoldal

Oldalak

Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...