Sztárok

Nem figyel oda az étkezésére, mégis olyan karcsú, mint húszas éveiben - mitől fogyott ennyit Horváth Éva?

A korábbi szépségkirálynő nem követ diétás étrendet, mégis látványosan sokat fogyott az elmúlt időszakban. Követői arról faggatták, hogyan sikerülhetett számára ez a ritka bravúr.

Mozgalmas esztendő áll mögötte

Horváth Éva számára kalandosan telt az elmúlt egy esztendő: családjával együtt Balira költözött, ahol rendkívül sok izgalmas pillanatot éltek meg - nemrégiben azonban úgy döntöttek, visszatérnek Magyarországra. Az egykori szépségkirálynő az egzotikus környezetben töltött, felejthetetlen hónapokról és titkozatos szerelméről is mesélt követőinek YouTube-csatornáján, melyet néhány hónappal ezelőtt indított. A rajongók azonban most egy egészen más témáról faggatják a 43 esztendős modellt.

Sokaknak feltűnt ugyanis, hogy Horváth Éva az elmúlt egy esztendő során elég sokat fogyott. Na jó, ez önmagában még nem lenne meglepő, hiszen egy modell számára a versenysúlya megtartása - vagy az ahhoz való visszatérés - egyáltalán nem nagy kunszt, azonban a celebritás tavaly nyár végén adott életet második gyermekének, az anyaság első egy esztendeje pedig nem épp a drasztikus fogyásról szokott szólni. Hogyan sikerülhetett mégis ez a csodás bravúr a korábbi szépségkirálynőnek?

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

Este rohamozza meg a hűtőt, mert akkor van ideje

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Horváth Éva az Instagram-oldalán válaszolt azon követőinek, akik titkos fogyása miértjét-mikéntjét firtatták. A 43 éves híresség kerek perec elárulta, hogy bár tényleg a húszas évei kilóit nyomja, nem áll semmilyen speciális étrend a folyamat mögött. Elárulta: semmiféle szert nem szed, és még csak nem is figyel oda az étkezésére. A celebritás él-hal a kolbászért, a szalonnáért, a hurkáért, és még este 11 órakor is rengeteg szénhidrátot fogyaszt - nem vonja meg magától sem a tésztaféléket, sem a süteményt, sem pedig a csokoládét, illetve gyakran dönt a kenyér-vaj-kolbász kombó mellett. Ahelyett azonban, hogy felszaladtak volna rá a kilók, még fogyott is.

Horváth Éva elárulta: egy anyának általában az esti órákban van ideje enni, ezért ő is ilyentájt szokta megrohamozni a hűtőt. Posztja végén arra kérte az őt követő anyukákat, írjanak arról, ha esetleg hasonlóképpen oldják meg az étkezésüket.

Egy kommentelő így válaszolt az egykori szépségkirálynőnek: "Én is így vagyok! Szoptatsz még, ha jól tudom. Én ikreket szoptatok, sajnos mindig is 69 kg voltam, most 59-60kg, soha nem voltam ennyi, pedig nagyon fèltem, hogy meghízok a kicsik után."

Olyan hozzászóló is akadt, aki pajzsmirigyproblémát sejtett a háttérben, de volt, aki egyszerűen csak a remek géneknek tudta be a 43 éves magyar híresség bámulatos fogyását.

Egy férfi a barátai előtt próbált hencegni egy Zimány Lindával eltöltött éjszakáról, a modell fülét azonban megütötte a hazugság.

Leadfotó: Facebook / Horváth Éva Official

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az önbecsülés alapvetően befolyásolja, hogyan működünk a mindennapokban: milyen kapcsolatokat alakítunk ki, hogyan tekintünk magunkra, és mennyire tudjuk megélni a boldogságot.
Home&Design
Lehet egy tér egyszerre modern és nosztalgikus? A válasz igen — a titok a megfelelő egyensúly.
Lifestyle
Gyerekkorában az apja rendszeresen azt sulykolta belé, hogy egy lánynak csak a hosszú haj áll jól – így számára szinte kimondatlan szabállyá vált, hogy kerülje a fodrászszéket.
Sztárok
Victoria Beckham már évtizedek óta tudatosan és következetesen figyel arra, mi kerül a tányérjára – ez a fegyelem pedig nem véletlen. A világsztár szerint a szigorú étrend nemcsak az alakját, hanem...
Sztárok
Diana sokáig bízott abban, hogy boldog házasságban élhet Károllyal, ám az akkori trónörökös egyetlen súlyos mondattal kiölte belőle a reményt.
Lifestyle
Egyre több helyen lehet olvasni a sajtóban, hogy megjelentek a túlárazott szerelők, akik horribilis pénzeket kérnek egy-egy munkáért.