Mária dán királyné olyan gyönyörű szettben ment színházba, hogy egyből mindenkinek leesett az álla

Mária dán királyné a minap színházban járt, ennek apropóján pedig egy isteni szerelést húzott elő a gardróbjából.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ragyogóan festett benne

Mária dán királyné és X. Frigyes koronaherceg 2000-ben történt, szinte filmszerű véletlen találkozása egy csapásra elindította azt a mesébe illő szerelmi történetet, amelyet ma a 21. század egyik legszebb királyi románcaként emlegetnek. A fiatal nő – aki akkor még távol állt az előkelőségektől és az udvari élettől – néhány év leforgása alatt nemcsak Frigyes szívét hódította meg, hanem a fél világot az ujja köré csavarta. Négy évvel később, 2004-ben mondták ki a boldogító igent, Mária pedig egy elegáns, elefántcsontszínű menyasszonyi ruhában vonult oltár elé, amelyet a neves dán divattervező, Uffe Frank álmodott meg számára. Ezzel a megjelenéssel végleg bebiztosította helyét a stílusikonok sorában, és megszületett egy új, modern királyné képe.

Az évek során Mária királyné – aki Margit királynő váratlan lemondását követően szinte játszi könnyedséggel vette át a trónnal együtt járó feladatokat, valamint kötelezettségeket – elképesztő rajongótáborra tett szert, különösen a divat szerelmeseinek körében. Nappali megjelenéseiben mindig kifinomult, visszafogott és elegáns, míg földig érő kreációiban magabiztosan ötvözi a klasszikus királyi pompát a kortárs divat frissességével. Legyen szó egy világos rózsaszín Phillip Lim nadrágról és egyszerű blúzról a koppenhágai Emberi Jogi Fórumon, vagy egy lenyűgöző, virágmintás Jesper Hovring estélyiről, amelyet az újévi bálon viselt a dán királyi ékszerekkel kiegészítve, Mária mindig következetes és méltóságteljes marad.

Nem véletlen, hogy sokan párhuzamot vonnak közte és a szintén divatdiktátorként emlegetett Katalin walesi hercegné között. Mindketten mesterien bánnak a szabással, a letisztult vonalakkal és a sziluettekkel, miközben büszkén támogatják hazájuk tervezőit, de attól sem rettennek vissza, hogy fast fashion boltokból szerezzenek be ezt-azt. Ruhatárukban közös a kifogástalan szabású kosztümök, a lágy esésű ruhák és a hercegnéi eleganciát idéző darabok iránti szeretet – sőt, olyannyira igaz ez, hogy egyesek néha „Koppenhága Kate-jeként” hivatkoznak Frigyes csinos nejére. Egy azonban biztos: Mária királyné nem másolat, hanem önálló stílusikon, aki természetes eleganciájával és kifinomult ízlésével méltán vált a modern európai monarchia egyik legfényesebb csillagává. A minap is nagy szenzációt okozott, méghozzá egy rendkívül sikkes nadrágkosztümben, melynek látványos színe azonnal az előkelőségre vonzott minden tekintetet. Ha kíváncsi vagy az isteni szettre, olvass tovább a galériában!

Leadfotó: Martin Sylvest Andersen/Getty Images

Forrás: Daily Jang

Oldalak

Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.