Aljas és bántó megjegyzést tett Harryre a királyi család: csak egy valaki állt ki a hercegért, és nem Erzsébet királynő volt az

Tartaléknak titulálták őt

Mivel Harry csak Vilmos után látta meg a napvilágot, már ideje korán elkezdték a kis herceg fejébe vésni, hogy nem ő az elsőszámú gyerek a családba – Omid Scobie királyi szerző szerint még a „tartalék” jelzőt is ráaggatták, ami rendkívül rosszul esett Harrynek, hiszen abban a tudatban kellett felnőnie, hogy ő mindig csak a második lehet. „Senkinek sem kívánom, hogy gyerekként úgy kelljen élnie a mindennapjait, ahogy Harrynek. Ha ugyanis valakit már ifjúkorában tartaléknak titulálják, és megbélyegzik ezzel a borzalmas jelzővel, az az egész életét megkeserítheti” – állította korábban Omid a Cheet Sheet szerint, aki hozzátette, ha az embert a saját családja emlegeti ekképpen, akkor hamar a sajtó is elkezd vele pótlékként bánni. „Diana volt az egyetlen, aki megpróbálta megvédeni Harryt: igyekezett megóvni őt attól, hogy valaha is kevesebbnek érezze magát, Vilmosnál. Többször is elmondta neki, hogy soha nem szabad hagynia, hogy így bánjanak vele vagy így utaljanak rá, hiszen attól még, mert nem ő az elsőszámú trónörökös, még ugyanolyan értékes és különleges ember, mint a bátyja. A hercegné arra is felhívta a figyelmét, hogy ebben a szerepben a jót kell meglátnia: neki ugyanis nem kell kötelező okok miatt királlyá válnia és egész életében erre készülnie, hanem megtalálhatja önmagát, saját hivatását, célját és szenvedélyét” – tette hozzá Scobie, aki szerint Károly sajnos nem osztotta Diana gondolatait: ő úgy vélte, Vilmosra kell a legtöbb figyelmet szentelni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Néhány napja a horvát tengerparttól posztolt képük kavart vihart az interneten, a jelek szerint David Beckham és a felesége most egymást szívatja a neten.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?