Lifestyle

Ez volt Boris Johnson utolsó mondata a parlamentben – Erre senki sem számított

Boris Johnsont megtapsolták a törvényhozók, miután brit miniszterelnökként utoljára jelent meg az alsóházban.

Így búcsúzott a parlamenttől Boris Johnson

Ahogy arról korábban beszámoltunk, sorozatos belpolitikai botrányai miatt Boris Johnson július 7-én bejelentette, hogy lemond a brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról. A lépéssel megszűnik Johnson miniszterelnöki tisztsége is, de a kormányfő elmondta, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.

Johnson szerdán szólalt fel utoljára az ország vezetőjeként a parlamentben a Miniszterelnöki kérdések (PMQ) során, és tanácsokat adott utódjának, többek között azt, hogy „maradjon közel az amerikaiakhoz” és „álljon ki az ukránok mellett”. Utolsó mondata pedig nem más volt, mint:

„Hasta la vista, baby!”

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Johnson – aki 2019 óta állt a kormányzó Konzervatív Párt és a brit kormány élén – az MTI szerint a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felolvasott lemondó nyilatkozatában úgy fogalmazott: az alsóházi konzervatív frakció immár egyértelművé vált szándéka az, hogy a párt élére új vezető, ebből következően a kormány élére új miniszterelnök kerüljön.

A CIA igazgatója szerint nincs olyan hírszerzési információ, amely szerint Vlagyimir Putyin instabil vagy rossz egészségi állapotban lenne.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Ki nem utálja, ha dohos szag van a fürdőszobájában, ami a penész vagy a gombafertőzés táptalaja? Amennyire lehet, célszerű kicsavarni a törölközőket, és kiteríteni, hogy a levegőn megszáradjanak, de...
Lifestyle
A nap próbára teheti a Rák idegrendszerét. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A túlevés és a folyamatos nassolás sok ember életét megnehezíti, miközben az egészséges testsúly megtartása komoly kihívást jelent. Szerencsére léteznek olyan egyszerű, természetes trükkök,...
Sztárok
A 2004-es Mean Girls nem csupán egy könnyed tinikomédia, hanem olyan film, amely máig meghatározó élményt nyújt a nézőknek, és a színészek karrierjében is mérföldkőnek számít.
Lifestyle
A Szűz fogadja el a segítséget, amit felajánlanak neki. Heti horoszkóp.
Sztárok
Shirley Henderson különleges helyet foglal el a Harry Potter-univerzumban – nemcsak ikonikus alakítása, hanem az ahhoz vezető rendkívül szokatlan út miatt is.