Egészség

Ennyi oltatlan volt azok között, akik tavaly koronavírusban hunytak el Magyarországon

2021-ben még rengeteg emberéletet követelt Magyarországon a koronavírus. Most kiderült, a tavaly elhunytak közül hányan utasították vissza a vakcináció lehetőségét.

Az elhunytak negyede rendelkezett védőoltással

A tavaly koronavírusban elhunyt magyar páciensek háromnegyede oltatlan volt - derül ki az Átlátszó friss cikkéből, mely több különböző közérdekű adatigénylésből származó információkon alapul. Miként a 24.hu is hangsúlyozza, az Átlátszó írásában egész pontosan úgy fogalmaznak, hogy a 2021-ben Covid-19 fertőzés következtében elhunytak negyede rendelkezett valamilyen védőoltással - egész pontosan: legalább egyszer be volt oltva -, de hozzáteszik: ez az információ önmagában fenntartásokkal kezelendő ugyanis két nagyon fontos tényezőt – és azok összefüggését – az adatbázis alapján nem lehet kimutatni: nem tudjuk, hogy mikor kapták meg az elhunytak az oltásokat, és azt sem, hogy mikor veszítették pontosan az életüket. Ennek a két dátumnak a különbsége ugyanis kimutathatóvá tenné az oltás hatékonyságát, a fertőzés elleni védelem időtartamát. A konkrét dátumok ismerete nélkül csak annyit tudunk következtetésként levonni, hogy a 2021-ben valamikor elhunytak egynegyede valamikor kapott védőoltást is - írja az Átlátszó.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A harmadik oltásra irányuló oltási akció 2021. augusztus 4-én kezdődött el, november végéig 98 százalékuk nyugati vakcinát kért, év végéig pedig összesen 3,18 millió páciens élt az emlékeztető oltás lehetőségével. Ezen öt hónap során mindösszesen 698 fő veszítette életét úgy, hogy háromszor is be volt oltva. Ebből következtethetünk az oltások védelmének tartósságára, de a kor (november 30-ig a harmadik oltottak 43,22 százaléka 60 évnél idősebb volt) és az immunrendszer védekezését csökkentő alapbetegségek is közrejátszhatnak abban, hogy három oltás után is volt, aki elhunyt a fertőzés következtében.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nem értél a cikk végére!

Oldalak

Egészség
Sztárok
A brit királyi család karácsonya kívülről idilli és meseszerű, a háttérben azonban szigorú rend, évszázados hagyományok és láthatatlan szabályok irányítanak mindent. Ezek közül az egyik Katalin...
Lifestyle
Egy friss Harvard-kutatás szerint az, ahogyan beszélünk, rengeteget elárul a lelki állapotunkról.
Lifestyle
A matrac az otthon egyik leginkább igénybe vett, mégis legelhanyagoltabb darabja, pedig az egészségünk és a közérzetünk múlik rajta. Létezik azonban egy természetes módszer, amellyel vegyszerek...
Lifestyle
A bejelentő közölte, hogy egy tízemeletes ház egyik lakásának ablakában lángokat lát. A tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, ám ami ott fogadta őket, arra egyáltalán nem voltak felkészülve.
Lifestyle
Noha csak egyetlen pandát kell meglelned az ábrán, előre borítékolható, hogy keményen meg fogsz majd szenvedni a győzelemért.
Lifestyle
Senki sem várja el, hogy minden tökéletesen sikerüljön egy esküvőn. De amit ennek a nőnek el kellett viselnie azon a napon, amelyet élete legboldogabb napjának remélt, az a kínzással határos!