Egészség

Ha ezt a korai tünetet észleljük, nagy eséllyel koronavírussal fertőződtünk meg

Ez a korai tünet árulkodhat arról, hogy minket is utolért a koronavírus hatodik hulláma.

Kezdhetünk aggódni, ha sokat fáj a fejünk?

Van egy tünet, amely a fertőzöttek egy részénél már jóval azelőtt jelentkezhet, hogy koronavírustesztjük pozitív lenne – számolt be a Mirror nyomán a Házipatika.

Az egész világon berobbant a koronavírus hatodik hulláma. Nagy Britanniában is meredeken emelkedik a fertőzöttek száma, amiért az omikron variáns két dominánssá váló alváltozata a felelős.

Egy ZOE nevű applikáció segítségével megállapították, hogy a két új alvariáns esetében a gyakori fejfájás lehet az árulkodó tünet. A ZOE appot a koronavírus-szimptómák tanulmányozására és elemzésére hozták létre: követhetőek általa a leggyakrabban észlelt tünetek.

Az alkalmazást olyan önkéntesek használhatják, akiknek pozitív lett a koronavírus tesztjük, majd feltölthetik rá az általuk észlelt összes tünetet. Ezek alapján a King's College London kutatói nyomon követhetik a járvány alakulását, és azt is azonosíthatják, hogy kik tartoznak a leginkább veszélyeztetettebbek közé.

2021-ben még rengeteg emberéletet követelt Magyarországon a koronavírus. Most kiderült, a tavaly elhunytak közül hányan utasították vissza a vakcináció lehetőségét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...