Charlize Theron feláldozta a szépségét ezért a szerepért: iszonyúan megcsúnyult a vásznon a gyönyörű színésznő - fotók

Te is láttad a 2003-ban bemutatott A rém című filmet? És az megvan, milyen döbbenetesen eltorzult külsővel jelent meg a vásznon az egyébként álomszép színésznő, Charlize Theron?

Szembetűnő átváltozáson ment keresztül

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Kevés hollywoodi színész hajlandó drasztikusan megváltozni, hovatovább megcsúnyulni egy filmszerep kedvéért. A tapasztalat azonban azt mutatja, megéri bevállalni a fáradságos munkát, hiszen számos művész és művésznő zsebelt már be rangos elismeréseket, miután felismerhetetlenné formálódott a vásznon. Erről a dél-afrikai származású Charlize Theron is sokat tudna mesélni, hiszen a mozitörténelem egyik legemlékezetesebb alakításáért vehette át a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat – pedig még a visszataszító kifejezés sem tudja kellően leírni, mennyire eltorzult arccal és testtel köszönt vissza a képernyőn a közel két órás alkotásban. Theron szó szerint levetkőzte minden báját és szépségét, és olyan hitelesen játszotta el a szerepét, hogy még a legszigorúbb kritikusok is megemelték a kalapjukat előtte. Galériánkban megmutatjuk, milyen döbbenetes átalakuláson ment keresztül a színésznő:

Renée Zellwegert különleges adottságokkal áldotta meg a sors, ám a plasztikai műtéteket illetően nem tudott magának időben megálljt parancsolni. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az 52 éves színésznő a szépészeti beavatkozások legrosszabb mintapéldája.

Leadfotó: Frazer Harrison/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Az amerikai történelem legnagyobb szabású tengeri kutatóakciójának megrázó kulisszatitkait tárta fel a Parti Őrség egykori parancsnoka, W. Russell Webster és felesége új könyve, amely ott veszi fel a...
Lifestyle
Hiába a drága sampon, a hajpakolás és a gondosan kiválasztott hajolaj, a hajad mégsem olyan fényes, mint szeretnéd? Lehet, hogy nem egy újabb csodaszerre van szükséged, hanem arra, hogy másképp moss...
Sztárok
Ritkán nyílik meg a magánéletéről Ben Affleck, most azonban egy interjúban meglepő őszinteséggel dicsérte volt feleségeit.
Fashion&Beauty
Emlékszel még arra az időszakra, amikor a farmer dereka olyan mélyen ült a csípőn, hogy egy rossz mozdulat is elég volt a kellemetlen pillanatokhoz? A kétezres évek egyik legmegosztóbb divatdarabja...
Fashion&Beauty
A 2026-os őszi színkombinációk tökéletes egyensúlyt teremtenek a meglepő párosítások és az időtálló klasszikusok között, így anélkül kísérletezhetünk, hogy le kellene mondanunk a már megszokott...
Lifestyle
Sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy kiveszik a fagyasztóból a húst, de mégsem akarják elkészíteni.