Utazás

Tudtad? Ágyút telepítettek az űrbe a szovjetek: húsz lövést adtak le a Földre

A világűrben másképp működött, mint a Földön

Az R-23M-et a moszkvai székhelyű KB Tochmash nevű tervezőiroda fejlesztette ki, mely már a második háború során elévülhetetlen érdemeket szerzett az iparágban: több forradalmi technológia fűződött a nevükhöz. Űrágyújukat voltaképpen a hasonló nevű Rikhter R-23 módosított verziójaként kell elképzelni. A támadóeszköz eredeti állapotában 23 milliméteres kaliberű volt és 60 kilogrammot nyomott, a moszkvai tervezőiroda által konstruált fegyver azonban 14,5 milliméteres kaliberű lett. Bizonyos beszámolók szerint egy perc alatt akár 950-5000 lövést is le tudott adni - ebből az apró, mégis fontos adatból is nyilvánvalóvá válik: komoly pusztításra lehetett képes.

A fegyvert a Földön is tesztnek vetették alá: fém benzineskannákat lyukasztottak ki vele másfél kilométeres távolságból. Ez a demonstráció azonban egyáltalán nem hasonlított arra, ami a világűrben zajlott. Bizony, 1975. január 24-én a kék bolygón is kipróbálták az eszközt, azonban ez a próba már egészen más konklúzióval zárult. Az R-23M ugyanis állítólag összesen 20 löveget bocsátott az űrbe három sorozatban, és bár valamennyi a Föld felé irányult, még a légkörbe érve elégtek. A lövések után az Almaz űrállomáson tartózkodó legénység visszatért bolygónkra. Ahhoz, hogy a teszt zavartalan körülmények között történhessen meg, állítólag az állomás hajtóműveit is begyújtották, hogy ezáltal ellensúlyozzák a lövés okozta visszarúgást. A Szaljut-3 egyébként összesen hét hónapig volt a világűrben - mindvégig Föld körüli pályán.

Fotó: 123rf
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Rendhagyó pillanatok az orosz állami tévében: most először szólalt meg olyasvalaki, aki nem ragyogó sikerként értékelte az ukrajnai inváziót.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...