Szégyellte és titkolta súlyos betegségét: nehezen dolgozta fel a mellőzöttséget a magyar színészlegenda, akit fiatalon ragadt el a halál

Mindössze 55 évesen távozott az élők sorából Juhász Jácint Jászai Mari-díjas színművész, a Madách színház tagja. A legendás művész emlékezetes alakításokkal írta be magát a történelembe, életének utolsó korszaka azonban közel sem volt felhőtlen.

Egy ország rajongott érte

Juhász Jácint 1943. május 13-án, Mogyoródon látta meg a napvilágot, később a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1965-ben szerezett diplomát, majd ezt követően két évig a veszprémi Petőfi Színházban játszott. 1967-től haláláig a budapesti Madách Színház tagja volt, amelynek társulata 1996-ban Juhász Jácintnak ítélte oda a legjobb epizodistának járó elismerést, a Vándor Pufi-díjat. A színészt mai és klasszikus darabokban egyaránt láthatta a közönség: emlékezetes alakítások, főszerepek fűződtek színpadi pályafutásához, de markáns, erőteljesen körvonalazott alakítások jellemezték az általa megformált figurákat. Tragikusan fiatalon távozott az élők sorából 1999-ben, halálát hosszú betegeskedés előzte meg – egykori pályatársa, az idén elhunyt Lippai László korábban sosem hallott titkokat osztott meg Juhász életének utolsó korszakáról. Részletek a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Fehér Lilit az emberek nem tartották elég szépnek a szakmához, ő azonban ezt megpróbálta saját hasznára fordítani – a tehetséges színésznő még egy könyvet is kiadott „A legcsúnyább pesti színésznő” címmel.

Leadfotó: Fortepan / FŐFOTÓ

Oldalak

Sztárok
A hercegné teljesen összeomlott, amikor férje, az akkor még csupán hercegi rangot viselő Károly egy vita során olyan mondatot vágott felesége fejéhez, amitől minden nő ereiben megfagyna a vér.
Sztárok
Gwyneth Paltrow lánya, Apple Martin rengeteget örökölt édesanyja lélegzetelállító bájából, ami csak úgy sugárzik a fiatal modell legújabb divatfotóiról.
Lifestyle
A szerelemben váratlan fordulat állhat elő a Kosnál. Napi horoszkóp.
Utazás
Az egyik utazási szakértő szerint létezik egy módszer, amivel a tömött járatokon is alaposan megnövelhető az esély egy szabad helyre.
Lifestyle
Valaki váratlanul felkeltheti a Bika érdeklődését. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Home&Design
Sokat spórolhat majd, aki ilyen ablak mellett teszi le a voksát. Elképesztő, hogyan működik!