Utazás

Az emberiség történetében először nem úgy látjuk majd az éjszakai égboltot, ahogyan eddig láttuk

Veszélyes

A NASA földi távcsövekkel próbálja kiszűrni a potenciálisan gyilkos aszteroidákat. Februárban kijelentette, hogy „becslései szerint minden egyes aszteroidafelmérési képen lenne egy Starlink”, ami „káros hatással lehet bolygónk azon képességére, hogy észleljen és esetleg átirányítson egy potenciálisan katasztrofális becsapódást”.

Ezeknek az aszteroidáknak a megtalálása létfontosságú az emberiség túlélése szempontjából még jóval azelőtt, hogy a Földbe csapódhatnának” – mondta Samantha Lawler. A SpaceX egyelőre nem válaszolt az aggályokra, de a vállalat 2020 áprilisában egy nyilatkozatban foglalkozott a csillagászok aggodalmaival a műholdak csillagászati kutatásokra gyakorolt hatásával kapcsolatban. „Szilárdan hiszünk a természetes éjszakai égbolt fontosságában, amelyet mindannyian élvezhetünk, ezért dolgoztunk együtt a világ vezető csillagászaival” – áll a közleményben.

A SpaceX változtatásokat is bevezetett, miszerint „a műholdat egy kihelyezhető napellenzővel látták el, amely megakadályozza, hogy a napfény az űrhajó legfényesebb részeit érje”. A Lawlerhez hasonló csillagászok szerint azonban ezek a változtatások nem elegek, mivel egyelőre nincsenek kötelező érvényű nemzetközi szabályok a megakonstellációk felügyeletére, és a SpaceX nem várja meg, hogy a szabályozók felzárkózzanak, hetente átlagosan körülbelül 50 új Starlink műholdat indít. „Már most is nagyon sok műholdat látunk, és hamarosan tízszer ennyi lesz” – vélekedik a csillagász.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A világ leghosszabb kereskedelmi repülőjáratát egy ausztrál légitársaság indítja el. A rekordhosszú menetidő nagyjából 20 óra lesz, amit megszakítás nélkül tesznek majd meg az újonnan berendelt repülőgépek.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Sokan nem is tudják, de a kotyogós kávéfőző olasz találmány, de a magyaroknak is erősen a szívűkhöz nőtt.
Lifestyle
Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak...
Lifestyle
Embertelen körülmények között magukra hagyott gyermekekre bukkant a Kontroll stábjának jelenlétében Anita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei védőnő, aki legutolsó munkanapján járta végig a...
Lifestyle
A fokhagyma termesztése egyáltalán nem bonyolult, néhány apró részletre azonban érdemes odafigyelni, ha igazán nagy és egészséges fejeket szeretnénk betakarítani.
Sztárok
Curtis egy mélyreható és kivételesen érzelmes bejegyzésben osztotta meg gondolatait feleségéről, Barnai Juditról, aki a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként élete eddigi legfontosabb világbajnoki...
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.