Utazás

Az emberiség történetében először nem úgy látjuk majd az éjszakai égboltot, ahogyan eddig láttuk

Hamarosan teljesen megváltozik az égbolt az elszaporodó műholdak miatt, amelyek a Föld fölött alig néhány száz mérföldre keringenek.

Csillag vagy műhold?

Samantha Lawler, a kanadai Regina Egyetem csillagászati adjunktusa a saskatchewani farmjáról figyelte, ahogy az aktív műholdak száma a 2017-es körülbelül ezerről mára több mint 5000-re szaporodott. Két másik csillagásszal együtt decemberben publikált egy tanulmányt a The Astronomical Journal című folyóiratban, ami azt jósolja, hogy kevesebb mint egy évtizeden belül az éjszakai égbolton minden 15 fénypontból egy valójában mozgó műhold lesz. Ezek alapján Lawler állítja: az emberiség történetében először nem úgy látjuk majd az éjszakai égboltot, ahogyan eddig láttuk. „Körülbelül csak négyezer olyan csillag van, amelyet szabad szemmel láthatunk, és ha ezek közül kétszáz elkezd mozogni, akkor nagyon más égboltot láthatunk, mint amihez hozzászoktunk” – idézi a kanadai csillagászt az Index.

Távcsövön keresztül nézve még zavaróbbak a műholdak, amelyek már most is zavarják a kozmoszról készült képeket, amelyeket a világ csillagvizsgálói készítettek. Hacsak nem változik valami drámaian a műholdak számának, visszaverő képességének és sugárzásának nemzetközi szabályozása terén, a Lawlerhez hasonló szakértők úgy vélik, hogy a csillagászati kutatásokra gyakorolt hatás fokozódik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Mintha egy átmeneti állapoton mennénk keresztül úgy, mint amikor az első autók megjelentek az utakon. Ha egy új modell elhajtott az úton, az ember kiszaladt, hogy megnézze. Most óriási autópályák mellett élünk, tele járművekkel. Szóval ez egyfajta átmenet, amin most a műholdakkal az éjszakai égbolton keresztülmegyünk” – véli Lawler.

Lapozz a folytatásért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...