Utazás

Egy turista drónja csapódott a patinás római épületbe, ahol több Mussolini-beszéd is elhangzott

Hajlamosak megfeledkezni a szabályokról

Akik drónnal akarják Rómát filmezni vagy fotózni, azoknak regisztrálniuk kell az olasz polgári repülésért felelős hivatalnál (Enac). Ha nem teszik meg és kárt okoznak, vagy megsértik a szabályokat 516 eurótól (193 ezer forint) 64 ezer euróig (24 millió forint) terjedő bírságot is kaphatnak; erre azonban eddig még nem volt példa.

A Vatikánban például a sok nagy értékű műemlék miatt egyáltalán nem lehet drónt reptetni.

A turisták azonban, úgy tűnik, megfeledkeznek a szabályokról: a múlt héten két mexikói turista drónja ütközött a pisai ferde toronynak. A testvérpár ellen rendőrök intézkedtek, mert megszegték a toszkán város nevezetes műemléke körüli repülési szabályokat. 2020-ban egy 40 éves lengyel turista drónja csapódott belülről a Kolosszeum falainak, miután figyelmeztették, hogy az antik amfiteátrumban tilos a drónozás. Tavaly júliusban egy 61 éves férfi ellen emeltek vádat "a közlekedés biztonsága elleni támadás" miatt, miután kétezer méter magasban röptette a gépét Róma fölött.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az egyre növekvő turistaáradat korlátok közé szorítása a cél, a régóta tervezett előjegyzési és belépődíjas rendszert júniustól léptetik életbe.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A szakértők szerint az Egyesült Államok óriási zuhanása elég nagy meglepetés.
Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.
Sztárok
Negyvennégy hónapos hallgatást tört meg a sztárpár: tündéri fotó készült Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova gyermekeiről.
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.