Utazás

Mindmáig titkolták: nyolc éve csillagközi égitest ütközött a Földnek

Még van rá remény, hogy megtalálják a darabjait

A 2019-es tanulmányban közzétett információk alapján az említett égitest az első olyan idegen objektum, mely igazoltan a Naprendszeren kívüli csillagközi térből érkezett a kék bolygóra. Hasonló égitestként tartották számon a 2017-es Oumuamuát, azonban ez utóbbi sosem találta el a Földet, így a kutatók csak távolról tudták megfigyelni. A 2014-es objektum - aminek érkezése persze három évvel korábban is történt, mint a Oumuamuáé - viszont el is találta a Földet - persze mi ebből semmit sem éreztünk. Történelmi pillanatokat szalasztottunk el nyolc évvel ezelőtt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Amir Siraj, a 2019-es tanulmány egyik szerzője, aki a Harvard Egyetem csillagászaként tevékenykedik, a Vice-nak azt nyilatkozta, örülne neki, ha úttörő jelentőségű munkájukat a közeljövőben végre publikálnák. Siraj szerint nem lehet kizárni, hogy az idegen objektum bizonyos töredékei akár érintkezhettek a felszínnel is, és lehetséges, hogy most is a tenger fenekén pihennek. E teória igazolása - és az állítólagos darabkák feltérképezése - persze nem lenne könnyű feladat, Siraj ugyanakkor már kapcsolatba lépett néhány szakértővel, akikkel jelenleg is a töredékek felkutatásáról tárgyalnak. Ha ezeket mégis sikerülne megtalálni, a szakemberek most először tanulmányozhatnának testközelből olyan anyagot, mely a csillagközi térből érkezett.

Fotó: 123rf

Az űrkutatók 1974 óta próbálják meg felvenni a kapcsolatot az esetleges idegen civilizációkkal. Eddigi kísérleteik nem jártak sikerrel - legalábbis egyetlen ilyen esetet sem hoztak nyilvánosságra -, azonban még a néhai Stephen Hawking is úgy fogalmazott: van rá remény, hogy egyszer tényleg választ kapunk az üzeneteinkre. A NASA most ezt a reményt igyekszik beváltani.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Embertelen körülmények között magukra hagyott gyermekekre bukkant a Kontroll stábjának jelenlétében Anita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei védőnő, aki legutolsó munkanapján járta végig a...
Lifestyle
A fokhagyma termesztése egyáltalán nem bonyolult, néhány apró részletre azonban érdemes odafigyelni, ha igazán nagy és egészséges fejeket szeretnénk betakarítani.
Sztárok
Curtis egy mélyreható és kivételesen érzelmes bejegyzésben osztotta meg gondolatait feleségéről, Barnai Juditról, aki a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként élete eddigi legfontosabb világbajnoki...
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.