Lifestyle

Rákot okozhat egy bizonyos összetevő a mosószeredben – így kerüld el

Az öblítő alkalmazása egy ördögi kör

Nagy Antal beszélt arról is, hogy az „öblítők használatának eredményeként a fogyasztók olyan vegyi anyagoknak vannak kitéve, amelyek benne maradnak a textíliában, és a bőrrel érintkezve allergiát okozhatnak. Emellett további egészségügyi kockázatot jelenthetnek, úgy mint asztma, szaporítószervi károsodás, illetve az öblítőkben található tartósítószerek is veszélyesek lehetnek, amelyek szintén erős allergiás reakciókat válthatnak ki. Ezen mérgek némelyike nagyon nehezen ürül ki a szervezetből”.

A tisztítószerekhez használt illatanyagokban akár 200 összetevő is lehet, ami már önmagában is elrettentő. A tisztítószer szakértő szerint érdemes lehet áttérni az illatmentes verziókra, amely igen hasznos lehet a kényesebb bőrű emberek körében. Ha pedig valaki mindenképpen illatosítani szeretne, azt inkább párologtatóban, minőségi illóolajokkal tegye.

A tünetmentesség nem zárja ki, hogy valami baj van

Tévedés azt hinni, hogy ha valakinek nincsenek tünetei a különböző vegyi anyagoktól, az azt jelenti, hogy a mérgek nem rakódtak le a sejtekben. A betegségeket a szervezet akár évekig is elrejtheti, ami sokszor csak később, jóval súlyosabb formában jelentkezik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hogyan kerülheted el a súlyosabb problémákat?

Kis odafigyeléssel és körültekintéssel jóval hatékonyabb lehetsz. Nézd meg a termékek címkéjét –, ma már mindenkinek a táskájában ott lapul a mobiltelefon – keress rá az összetevőkre. Vedd a fáradtságot, hogy utánajárj, ne a boltban próbáld megfejteni az összetevőket – ez szinte esélytelen –, és ne a termék illata alapján válassz. A szempont a minél biztonságosabb mosószer megtalálása legyen, amelyek biztosan nem tartalmaznak mérgező összetevőket.

termék összetevők vásárlás

A szőnyeg- és kárpittisztítás egy mumus, ami elől nem lehet elmenekülni, mert bizony, évente párszor muszáj időt és/vagy pénzt szánni ezekre a dolgokra. Ha nem szeretnél egy kárpittisztító cégnek fizetni, akkor az alábbi módokon tudod otthon megtisztítani a szőnyegeidet.

Fotók: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?