Lifestyle

Vérfagyasztó, de igaz: előfordul, hogy saját gazdájuk holttestét eszik meg a kutyák

Nem csak a kínzó éhség a motiváció

Általánosságban véve nem számít ritkaságnak, hogy egy állat embert eszik, a szakemberek azonban zömmel a természetben élő fajokat és a szabadtéri környezeteket szokták vizsgálni ebből a szempontból. Ugyanakkor az emberhús fogyasztására való "hajlamot" felfedezték különböző kutyafélék, például a prérifarkasok és a farkasok esetében is.

Ami a kutyákat illeti, a szakirodalomban kifejezetten kevés ilyen esetről tesznek említést, pedig egyáltalán nem számít rendkívülinek, hogy az egyébként barátságos ebek emberi maradványokból lakmározzanak. Érdekesség - és bizonyára sok-sok gazdit szíven üt -, hogy a macskák esetében még jellemzőbb tulajdonság az "emberevés". A kutyák és a macskák abban egyébként hasonlítanak a tudósok szerint, hogy sokszor az emberi arcot falják fel.

Ésszerűnek tűnhet a feltételezés, miszerint az állatokat a kínzó éhség vezérli ezekben az esetekben. Egy 1997-es eset azonban ennek eleven cáfolata: akkor a kutatók feljegyezték, hogy egy eb a gazdája öngyilkosságát követő 45 percben már fogyasztott is annak nyakából, valamint arcából, pedig az etetőtálja tele volt kutyatáppal. Ennek alapján tehát megállapítható, hogy nem kizárólag a túlélési ösztön motiválja a négylábúakat, amikor megízlelik tulajdonosaik porhüvelyét, hanem egyéb tényezőknek is szerepe lehet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Egy észak-karolinai kutyatulajdonos annyira komolyan veszi a homofóbiát, hogy még a kutyájáról is lemondott, amikor azt gyanította, hogy az állat meleg.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Kabát Péter ismét útra kelt a Celeb vagyok, ments ki innen! kedvéért, ám a Kolumbiába vezető útja tartogatott némi nem várt izgalmat: az exfocistát a bogotai repülőtéren fennakadások és a hatóságok...
Sztárok
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után...
Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...