Utazás

Putyin szóvivője elárulta: ebben az esetben tényleg bevetné az atomot Oroszország

Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin és a Kreml szóvivője a CNN-nek adott interjút, a beszélgetés során pedig az is szóba került, hogy milyen esetben döntene az atomtámadás mellett Oroszország első embere.

Ismét az atomháborútól rettegünk

Február végén az egész világ megdöbbenéssel fogadta, hogy Oroszország inváziót indított szomszédja, Ukrajna ellen. Hetekkel, sőt napokkal korábban is elképzelhetetlennek tűnt egy esetleges orosz-ukrán háború, a nemzetközi közvélemény legalábbis szemmel láthatólag nem igazán számolt ezzel az eshetőséggel. Ezért sem meglepő, hogy az Ukrajnában zajló események valóságos hidegzuhanyként érték a nemzetközi politikai, gazdasági és kulturális elit szereplőit éppúgy, mint a közügyek iránt érdeklődő átlagembereket. Hosszú évtizedek után ismét véres háború dúl Európában, a krízis pedig minket, magyarokat is érzékenyen érint, hiszen keleti szomszédunkat támadta meg az orosz agresszor - és akkor arról már nem is szóltunk, hogy az elmúlt időszakban már a magyar határ közelében is ádáz harcok dúlnak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök többször is kilátásba helyezte, hogy adott esetben az atomtámadástól sem riadna vissza annak érdekében, hogy elérje célját Ukrajnában. A hidegháború hosszú évtizedei után most ismét egy esetleges atomháború réme fenyegeti az emberiséget. Azt, hogy mennyire valós veszélyként érzékelik mindezt az emberek, mindennél szemléletesebben mutatja a tény, hogy az utóbbi időben ugrásszerűen megnövekedett az érdeklődés egy olyan weboldal iránt, mely különböző nukleáris támadásokat szimulál.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

De vajon milyen körülmények között vetnék be az atomot az oroszok?

Fotó: 123rf

Lapozz, és megtudhatod!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...