Egészség

Magyar kutatás igazolja, hogy a kávé halálos betegségektől menthet meg

Nem ártalmasabb a több kávé, de nem is segít

Azonban nem mindegy, hogy milyen típusú kávét fogyasztunk. A kutatásban résztvevők közül legtöbben vagy őrölt kávét vagy instant kávét ittak rendszeresen – mondta Zahra Raisi-Estabragh, a Queen Mary Egyetem kutatási ösztöndíjasa. „Miközben az őrölt kávé mértékletes fogyasztása és a halálozási esélyek csökkenése között találtunk összefüggést, ugyanezt már nem tudtuk kimutatni a rendszeresen instant kávét fogyasztók körében. Ennek oka valószínűleg a két kávétípus feldolgozásában keresendő, mert különböző kémiai anyagok mutathatók ki bennük” – tette hozzá.

Maurovich-Horvat Pál klinikai igazgató szerint fontos azt is megemlíteni, hogy negatív kardiovaszkuláris következményeket nem találtak azok körében, akik jelentősebb mennyiségben napi 3 csészénél több kávét isznak. „Igaz azonban, hogy ebben a csoportban olyan előnyt nem lehetett megfigyelni, ami a mérsékelt kávéfogyasztók körében igazolható volt” – tette hozzá, kiemelve: a kávé az egyik legtöbbet fogyasztott élvezeti ital a világon, a szív- és érrendszerre gyakorolt hatásairól azonban keveset tudni, vagy legalábbis ellentmondásosak voltak az eddigi kutatási eredmények.

A kutatócsoport a brit UK Biobank adatbázisát felhasználva 468 629 olyan felnőtt adatait elemezte, akik a vizsgálat kezdetén nem szenvedtek szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegségben. A kávézási szokásokat, valamint az életmódbeli sajátosságokat (dohányzás, fizikai aktivitás) részletes kérdőív segítségével térképezték fel. Adatokat gyűjtöttek az esetleg társuló kardiovaszkuláris kockázati tényezőkről (magasvérnyomás-betegség, diabetes, koleszterinszint) is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 11 évig tartó vizsgálat során a résztvevőket 3 csoportba sorolták: a kávét nem fogyasztók a résztvevők 22,1 százalékát tették ki, kávét mérsékelten fogyasztók 58,4 százalékot, míg a kávét jelentős mennyiségben fogyasztók a vizsgálatban közreműködők 19,5 százalékát jelentették. Egy résztanulmányban (30 650 egyén) értékelték a rendelkezésre álló MRI (mágneses rezonancia képalkotó vizsgálat) képanyagát is – áll a közleményben.

A korábbi kutatások ugyan azt igazolták, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás akár jótékony hatást is gyakorolhat a szívünkre, a friss vizsgálatok szerint ez csupán egy réges-régi mítosz, melyet ideje elfelejtenünk.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Te is azok közé tartozol, akik vásárlás előtt komoly arccal megkopogtatják a dinnyét, majd megpróbálják eldönteni, mit mondott a hang? A módszernek van némi alapja, de önmagában nem garantálja, hogy...
Utazás
Van, hogy ugyanaz az étel a földön teljesen rendben van, a repülőn viszont mintha valaki titokban elrontotta volna. Pedig nem feltétlenül a szakács vagy az alapanyag a ludas – a repülés egészen...
Utazás
Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.
Lifestyle
Emmanuel Macron különleges uralkodói címet birtokol, amelytől 2027-ben végleg búcsút kell vennie.
Lifestyle
Lujza már kint volt a Szigeten, ahol egy olasz srác tésztás poénnal próbált meg felszedni egy lányt.
Sztárok
A rajongók hónapok óta találgattak, most azonban egy nyaralási fotó végleg leleplezte a mesébe illő Forma-1-es álompárt.