Lifestyle

Kiszámították a tudósok: ez 2022 legnyomasztóbb napja

Ez lenne az év legsötétebb napja?

Arnall szerint az év legnyomasztóbb napja január harmadik hétfője, ami 2022-ben tizenhetedikére esett. A jelek szerint idén már hátradőlhetünk: túllendültünk azon a huszonnégy órán, ami a pszichológus szerint a leginkább embert próbáló az egész esztendőben.

Bármennyire is nagy ismertségre tett szert a kék hétfő, bármilyen mélyen is ivódott be a köztudatba a 2005 óta eltelt több mint másfél évtizedben, ma is számos olyan kutató van, aki határozottan cáfolja, hogy egy olyan elvont modell segítségével, melyet Arnall alkalmazott, tényleg meghatározható-e az év legsötétebb napja.

Dean Burnett, a Cardiff Egyetem neurobiológusa például határozottan úgy látja, a kék hétfő egész egyszerűen nonszensz. A szakember szerint nem lehet számba venni egy sor olyan külső tényezőt, mely egy egész közösségben (populációban) rossz közérzetet, depressziót, erőteljes hangulatváltást okoz az év egy adott pontján.

Lehetséges, hogy már Cliff Arnall sem hisz a kék hétfő-koncepció létjogosultságában - legalábbis erre enged következtetni a tény, hogy a Twitteren már a - mostanra nagy népszerűségnek örvendő - elgondolás ellen kampányol, melyhez hajdanán ő maga is a nevét adta.

Számodra melyik az év legsötétebb napja, vagy akár periódusa? Te is január közepén szoktad úgy érezni, hogy legszívesebben kirohannál a világból?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Régóta uralkodó tévhitet próbál eloszlatni a World Heart Federation nevű, szív- és érrendszeri betegségek ellen küzdő szervezet: a szakemberek állítása szerint nem segít a szívbetegség elkerülésében a kis mennyiségű alkohol. Pedig rengetegen vannak, akik a napi egy pohár bor jótékony hatására esküsznek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A...
Sztárok
Kilencéves józansági jubileumát ünnepli Molnár Tamás; az Anti Fitness Club egykori frontembere, elismert dalszövegíró és szólóelőadó őszinte posztban foglalta össze a függőség legyőzésének...
Sztárok
Megrázó, kegyetlen állatkínzási ügy borzolja a kedélyeket Oroszlányban, ahol egy 14 éves fiú ölhetett meg egy macskát az interneten terjedő, hírhedt „764” nevű erőszakos online hálózat hatására.
Sztárok
Sajátos stílusú, önironikus bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán Dietz Gusztáv, aki viccesen tárta a követői elé a családi házban uralkodó megváltozott állapotokat és a kedvenc kutyái...
Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...