Tudtad? Ezért viselt mindig csak az egyik kezén fehér kesztyűt Michael Jackson

Michael Jackson több mint tíz évvel ezelőtt távozott az élők soraiból, személyét azonban mind a mai napig szeretet és rajongás veszi körül. Sokan még most is az ikonikus fehér kesztyűben képzelik maguk elé, valahányszor a pop királyára gondolnak.

Jellegzetes kellék

Michael Jackson akkora legenda volt, hogy az általa használt kellékek, ruhák és kiegészítők ma már szó szerint egy vagyont érnek. Az énekes egyik ilyen ikonikus tárgya volt a fehér, flitterekkel díszített kesztyűje is, amely az évek során poptörténeti jelentőségűvé vált, pont úgy, mint a moonwalk vagy a Thriller videoklipjében viselt vérvörös dzseki. A fél pár kesztyű számos koncertjén visszaköszönt, sőt, a Victory című 1984-es turnéja alatt végig viselte a színpadon – a mostanra legendássá vált kellék értékét jól bizonyítja az is, hogy 2020-ban egy elszánt rajongó hajlandó volt érte 112 ezer dollárt, azaz 33 millió forintot fizetni egy aukción. Azt viszont már nagyon kevesen tudják, miért és hogyan vált Michael Jackson megjelenésének részéve a sokat látott fehér kesztyű: a részletekért olvass tovább a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Michael Jackson több mint 14 évvel ezelőtt távozott az élők sorából, a boncolási jegyzőkönyvéből pedig nemrég kiderült, hogy a tragédia előtti időszakban rendkívül rossz állapotban volt.

Leadfotó: Michael Ochs Archives/Getty Images

Oldalak

Home&Design
A WC-tisztítók, valamint illatosítók is elég drágák, így megéri kísérletezni, hogy otthon rakjuk össze.
Lifestyle
A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár...
Lifestyle
Még mindig őrülten népszerű strandkaja a hekk, de van olyan eset, amikor nem szabadna megenni.
Sztárok
Pamela Anderson tényleg pánikba is esett kicsit, hogy egy ekkora világsztár akar vele dolgozni.
Egészség
Ha tartósítószer-mentes ketchupot veszünk, akkor mi benne mondjuk az a bizonyos módosított keményítő?
Sztárok
Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.