Utazás

Idegen fajok sodorják veszélybe az Antarktiszt

Hajók potyautasaként juthatnak el az Antarktiszhoz azok az idegen fajok, amelyek veszélybe sodorhatják a helyi tengeri ökoszisztémát.

Az egész világot bejárják

Hajók potyautasaként juthatnak el az Antarktiszhoz azok az idegen fajok, amelyek veszélybe sodorhatják a helyi tengeri ökoszisztémát – tudatta a BBC-re hivatkozva az MTI. Egy, a kutató-, halász- és turistahajókat nyomon követő vizsgálat során a szakértők arra jutottak, hogy a világ mintegy 1500 kikötőjéből érkeznek hajók a térségbe.

"Ezek a hajók az egész világot bejárják. Ez azt jelenti, hogy szinte bárhonnan érkezhetnek potenciálisan invazív fajok" – mondta Arlie McCarthy, a Cambridge-i Egyetem munkatársa. Az idegenhonos élőlények képesek teljesen megváltoztatni egy-egy ökoszisztémát. „Új élőhelyeket hozhatnak létre, és megnehezítik az antarktiszi állatok számára, hogy megtalálják saját helyüket” – tette hozzá a kutató.

A szakértők úgy vélik, sokkal szigorúbb intézkedésekre van szükség, hogy a hajókon ne érhessék el az Antarktiszt a potenciálisan veszélyes fajok. A hajótesteket például kamerákkal kellene megfigyelni, és gyakrabban kellene tisztítani azokat.

A brit antarktiszi kutatóintézet (British Antarctic Survey, BAS) és a Cambridge-i Egyetem csapata műholdas adatokat és egy nemzetközi hajózási adatbázist felhasználva határozta meg az antarktiszi forgalom sűrűségét, illetve a hajók kiindulási helyét. A kutatókat meglepte, hogy a hajók mozgásukkal összekapcsolják az Antarktisz egyébként teljesen lakatlan, izolált területeit a világ több mint 1500 kikötőjével.

Fotó: 123rf

Lapozz, a második oldalon olvashatod a folytatást!

Még van lehetőségünk megvédeni

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Minden olyan tengeri faj, amely meg tud kapaszkodni a hajótesten, valamint képest túlélni az Antarktiszhoz vezető utat, invazív fenyegetést jelent. Különösen veszélyesek a kagylók, rákok és algák, mivel ezek a hajótesthez rögzítik magukat. A kagylók megélnek a sarkvidéki vízben, könnyen terjednek, vízszűrésükkel pedig megváltoztatják a tengeri táplálékláncot és a körülöttük lévő víz összetételét is.

Ez az utolsó hely a világon, ahol még nincsenek invazív tengeri fajok, ezért még van lehetőségünk megvédeni – emelte ki McCarthy.

David Aldridge, a Cambridge-i Egyetem szakértője szerint az Antarktisz őshonos fajai izoláltan éltek az elmúlt 15-30 millió évben. A kutató hozzátette, az invazív élőlények jelentik a legnagyobb fenyegetést a sarkvidék biodiverzitására.

Az idegenforgalom erősen szabályozott a régióban, a turistahajóknak biológiai védelmi protokollt kell követniük. A mostani vizsgálat alapján az antarktiszi területekre érkező látogatások 67 százaléka turisztikai jellegű, a kutatóhajók 21 százalékot, a halászhajók 7 százalékot tesznek ki. Az Antarktiszi Utazásszervezők Nemzetközi Szövetsége szerint a 2019-2020-as szezonban több mint 70 ezren látogatták meg a térséget.

Fotó: 123rf

Elindult a második világháborúban hősi halált halt, megsebesült és hadifogságba esett magyar katonák internetes adatbázisa. A weboldalt Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeumban mutatták be.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...
Sztárok
Kasza Tibi csak fogta a fejét: a Pókember egyik klasszikus idézete volt a megfejtés a Szerencsekerékben.
Lifestyle
A szakértők szerint az Egyesült Államok óriási zuhanása elég nagy meglepetés.
Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.