Egészség

Létrejött az omikron és a delta variánsok hibridje: kikre jelent veszélyt a deltakron?

Egyelőre még tudományos neve sincs

Érdekesség, hogy a ciprusi kutatók által nemrégiben detektált új vírusváltozat annyira új, hogy egyelőre még hivatalos tudományos megnevezéssel sem illették - mutat rá az Index cikke. A negyedik járványhullámban domináló delta variánst korábban a B.1.617 kóddal látták el, az omikron pedig a B.1.1.529 jelölést kapta a szakemberektől. A Cyprus Mail cikke hangsúlyozza, hogy a deltakron harminc különböző mutációt tartalmaz a vírus tüskefehérjéjében, ez a szám pedig valamivel kevesebb, mint amennyit az omikron esetében azonosítottak a tudósok (ott ugyanis összesen 32 mutációra bukkantak), ugyanakkor egyértelműen több, mint a delta variánsnál (ahol 13, egyes esetekben 15-17 mutáció jelenlétét mutatták ki).

Leondios Kostrikis a deltakron kapcsán azt nyilatkozta: az új vírusvariánstól egyelőre nem kell tartanunk. Michalis Hadjipandelas, Ciprus egészségügyi minisztere szintén úgy fogalmazott: felesleges aggodalmaskodnunk a hibrid variáns miatt.

Magyarországon eközben látványosan előretör az omikron variáns, melynek következtében az ötödik hullámban ismét drasztikus mértékben növekedhet a nap fertőzések és halálozások száma. Arról, hogy miképp alakulhat a hazai koronavírus-járvány a közeljövőben, nemrégiben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszélt egy interjú során.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének elnöke úgy fogalmazott: január elején ugrásszerűen megnövekedett idehaza a légúti panaszokról beszámoló betegek száma, ami szerinte arra enged következtetni, hogy teljesen egybecsúszott a koronavírus negyedik és ötödik hulláma.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.