Drasztikusan megváltozott Kim Dzsongun: felismerhetetlenné vált az észak-koreai vezető

Nemrégiben még épp arról szóltak a hírek, miért hízik folyamatosan, tudatosan a diktátor, most azonban olyan fotók jelentek meg róla, amelyeken pont az látszik, hogy rengeteget fogyott.

Ki érti már ezt?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Új év, új én” – talán ez Kim Dzsongun mottója is, ami megmagyarázná, miért változott meg drasztikusan az észak-koreai vezető az utóbbi időben, legalábbis ami a külsejét illeti. A legfrissebb róla előkerült fotókon ugyanis szinte rá sem ismerni a diktátorra, akiről köztudott, hogy bizony nem veti meg az élvezeteket az ételek terén sem: kedvence a sajt, amiből rengeteget fogyaszt, és többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években bizony szépen kikerekedett. Ennek másik oka pedig az, hogy a pletykák szerint minél jobban szeretne hasonlítani nagyapjára, a dinasztiaalapító Kim Ir Szenre – most azonban nagyon úgy fest, változott a súlyáról alkotott véleménye, ugyanis drámai fogyáson ment keresztül. Felreppentek a hírek, hogy ennek hátterében egészségügyi okok állnak, azonban az észak-koreai hírügynökségek és hatóságok ezt határozottan cáfolják: a súlyvesztés állítólag az ország érdekében, megfontolt lépés eredményeként történt.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...