Sztárok

Katalin hercegné egy hét múlva 40 éves: egészen máshogy telik majd a születésnapja, mint ahogyan azt tervezte

Vilmos herceg felesége egy hét múlva lesz 40 éves, azonban az ünneplés egyáltalán nem úgy zajlik majd, ahogyan az egy hercegné kerek születésnapjához méltó lenne.

Szülinap a járvány közepén

A koronavírus-járvány egy jó ideje velünk van és keseríti mindennapjainkat: számon tartani is nehéz, hányadik hullámát éljük már, és még mindig nem látni a fényt az alagút végén, hiszen folyamatosan jelenik meg a vírus egy-egy újabb variánsa, és a védőoltások, vakcinák ellenére is számos halálos áldozatot követel. Éppen ezért a világ legtöbb országában jelenleg is korlátozó intézkedések vannak érvényben, amelyek bizony kiterjednek a különböző események, temetések, lakodalmak, születésnapok megtartására is. Nincs ez másképp Nagy-Britanniában sem, ahol folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőződések száma, így a brit kormány elővigyázatosságra és a szabályok betartására inti az ottélőket. A járvány miatt még a királynő karácsonya is egészen máshogy telt: a hagyományoktól eltérően Erzsébet az ünnepeket nem a sandringhami birtokán töltötte, hanem a Windsor-kastélyban, ahol a szűk családnak adott egy kisebb ebédet. Ezen Katalin és Vilmos, valamint gyermekeik nem vettek részt, helyette a pár az Anmer Hall-i vidéki birtokukon látta vendégül a hercegné családját. Nos, Cambridge hercegnéje készülhet a következő visszafogott ünneplésre, méghozzá születésnapja alkalmából: Katalin jövő vasárnap lesz 40 éves, szülinapja pedig egészen másképp telik majd, mint ahogyan azt tervezte.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...