Sztárok

Reagált Szilágyi Liliána apja az úszónő állításaira – Megszólalt a MÚSZ elnöke is az ügyben

Az úszószövetség elnöke is megszólalt

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke az InfoRádiónak nem titkolta, hogy rendkívül konfliktusos személyiségnek ismeri Szilágyi Liliána édesapját. A szakember röviden tájékozódva is döbbenetesnek és rémületesnek minősíttette azokat a dolgokat, amiket olvasott. Felelevenítette, hogy legutóbb az országos bajnokság során fegyelmivel büntették Szilágyi Liliána édesapját, miután minősíthetetlen stílusban beszélt a vezető versenybíróval, valamint az ott tartózkodó hölgyekkel. Szilágyi Zoltánt végül az első- és másodfok elmarasztalta, szóbeli megrovást kapott, aminek folyományaként a férfi végül a teljes fegyelmi bizottságot, valamint Wladárt is feljelentette, „tehát »nem egy egyszerű emberről« van szó” – magyarázta az úszószövetség elnöke.

Sajnos azt kell mondanom, hogy elhiszem mindazt, amit Lilu ott leírt” – tette hozzá Wladár Sándor, egyben reményének adott hangot, hogy az ügynek lesz folytatása, és megkapja méltó büntetését az apa, ha ilyen bűnöket követett el. Megjegyezte továbbá, ildomos lenne utánanézni, hogy mi van a kisebbik lányával, Szilágyi Gerdával, aki felől több hónapja nem hallottak semmit.

Wladár Sándor leszögezte, bár Szilágyi Liliána az elmúlt évtizedben történt borzalmakról beszélt, az úszószövetség működési szabályzata szerint pedig három év az elévülés, de semmi hasonló borzalom nem maradhat titokban, és nem lehetnek tabuk. Hozzátette: nem kívánnak kibújni a felelősség alól, éppen ezért 5 illetve 10 évre szeretnék kitolni az elévülési időt, de ez az ügy sokkal súlyosabb, és a szövetség hatáskörénél sokkal messzebbre nyúlik. Meglátása szerint büntetőjogi következménye kell, hogy legyen, ami során a hatóságoknak kell felelősségre vonniuk Szilágyi Zoltánt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Magyar Úszó Szövetség mindazonáltal vizsgálatot indít Wladár Sándor kezdeményezésére. A MÚSZ fegyelmi bizottsága és gyermekvédelmi bizottsága azt kapta feladatul, hogy valamennyi érintett meghallgatásával feltárja: a jelenleg a Stamina SK-t irányító Szilágyi Zoltán edzői tevékenysége során megsértette-e, és ha igen, milyen mértékben a MÚSZ etikai, fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát.

Egymásnak esett a két világhírű színész és izomkolosszus, amiért a Szikla nem hajlandó visszatérni a Halálom iramban befejező, tizedik részében.

Leadfotó: facebook.com/liliana.szilagyi

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.