Egészség

Két vagy három oltás után számítunk teljesen beoltottnak?

Harmadik oltás vagy nincs védettségi igazolvány?

A francia Orvostudományi Akadémia október 29-i állásfoglalásában elvetette ezt az ötletet, mondván: ez túlmegy a védettségi igazolvány eredeti célján, ami csupán annyi volt, hogy a kártya bevezetésével limitálják a fertőzés terjedését, a vírus átadásának lehetőségét és bátorítsák az embereket, hogy oltassák be magukat.

Izraelben viszont teljesen máshogy vélekednek a kérdésben: mindenki, akinek a második oltása óta legalább hat hónap telt el, fel kell, hogy vegye a harmadik oltást, hogy az úgynevezett zöld igazolványát továbbra is elfogadják – éttermekbe, fitnesztermekbe és más közösségi terekbe csak ezzel léphetnek be. Ugyanitt egyébként kedden hivatalosan is elindították az 5 és 11 év közötti gyermekek korosztályának koronavírus elleni oltási kampányát, második országként az Egyesült Államok után.

David Nabarro, a WHO különleges járványügyi megbízottja szerint amit a gazdag országok csinálnak, vagyis hogy a teljes népességet be akarják oltani, egyszerű szerencsejáték. Véleménye szerint elegendő, ha kombináljuk a védelmünk érdekében tett lépéseket: a maszkviselést, az első két oltást, a kézmosást.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az Európai Bizottság a közösségi médiában mutatott egy ábrát, mely pontosan illusztrálja, valójában mi a kapcsolat a halálozási mutatók és az átoltottság mértéke között az egyes uniós tagállamokban.

Fotó: 123rf; leadfotó: MTI / Balázs Attila

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.