Liptai Claudia sokkot kapott attól, amit az utcán látott: ezt nem tudta szó nélkül hagyni

Alig akart hinni a szemének

Mind megtanultuk már kiskorunkban, milyen fontos a környezetvédelem és az, hogy megfelelően óvjuk a természetet. Mindez egyre nagyobb hangsúlyt kap manapság, szinte már mindenhonnan azzal szembesülünk, hogyha nem vagyunk elég elővigyázatosak, könnyen visszafordíthatatlan károkat okozhatunk a Földnek. A szelektív hulladékgyűjtés, a tudatos áram- és vízfogyasztás, a műanyaghasználat minimalizálása és még sok más egyéb módszer alkalmazásával a folyamat jelentősen lassítható. Ahogyan sokunknak, úgy Liptai Claudiának is fontos a környezetvédelem, éppen ezért érte mély döbbenetként, amikor a minap az utcán meglátta, hogy az őszi avar alatt rengeteg szemét és cigarettacsikk terült el. A műsorvezetőt felháborította, hogy vannak, akiket egyáltalán nem zavar a szemetelés, ezért néhány sorban megfogalmazta őszinte és kemény véleményét a kérdéssel kapcsolatban:

„Előre bocsájtom nem vagyok elvetemült környezet tudatos emberke. De nagyon hiszek a fejlődésben és abban, hogy dolgunk van a földdel. Szép színes őszi idill! Írta volna anyukám az első kép hátuljára régen. A másodikra meg szép színes őszi avar cigicsikkel és szeméttel! Na hát abban semmi idill nincs. Nem kérdés volt, hogy a lustaság miatt én is eldobtam már az életem során szemetet. De annyira égette a kezemet, hogy visszamentem keresni egy kukát. Kedves szemetelő, csikk elhajító nehogy ne legyen már egy perced arra, hogy nem elpöckölöd a feleslegessé vált szemeted hanem elvonszolod a hátsód egy szemeteshez. Csóközön!” – olvasható a tévés Facebook oldalán a bejegyzés, amely erre a linkre kattintva érhető el.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Gesztesi Károly és Liptai Claudia lánya júliusban töltötte be a 15. életévét, de már most rajong érte a divatvilág.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Lifestyle
Az étkezés időpontja legalább annyira számít az egészségünk szempontjából, mint az, hogy mit eszünk. Egyre több kutatás igazolja ugyanis, hogy a napi ritmus és a szervezet biológiai folyamatai...
Sztárok
A TV2 fél évvel ezelőtt jelentette be, hogy a népszerű párkereső reality következő évadának a frissen elvált Jászai-díjas színművész, Stohl András lesz a főszereplője, azt azonban mindeddig nem...
Lifestyle
Még csak most rajtolt el a 2026-os év, és sokan máris azt latolgatják, vajon melyik lesz az esztendő legborúsabb, leginkább depresszív napja. Nos, a tudósok már meg is lelték a választ.
Egészség
Az elmúlt években a glutén lett az első számú közellenség, ha puffadásról, emésztési panaszokról vagy krónikus gyulladásról van szó. Pedig a kutatások szerint nem ez az egyetlen fehérje, amely képes...
Lifestyle
Az egyik olvasónk érdekes felhívásra lett figyelmes az egyik üzletben, ami a zsemlékre vonatkozott.
Sztárok
Egyáltalán nem számít ritkaságnak, ha egy átlagember baráti kapcsolatot ápol a korábbi szerelmeivel, az viszont már kirívó esetnek minősül, ha egy trónörökös felesége is ugyanezt teszi. Vagy mégsem?