Sztárok

Sosem látott fotók kerültek elő Deák Bill Gyuláról: így nézett ki fiatalon a magyar blueskirály

Deák Bill Gyula 73 éves lett: az elismert zenész páratlan karrierre lehet büszke, így születésnapja alkalmából megmutatjuk, hogyan festett fiatalon.

Kiérdemelte a király megszólítást

Deák Bill Gyulát senkinek sem kell bemutatni, hiszen kivételes életút áll mögötte. Van, aki az István, a király, az Attila, Isten kardja vagy a Jézus Krisztus Szupersztár című alkotásokból ismeri inkább, sokan a Hobo Blues Band tagjaként emlegetik a legtöbbet, míg megint mások az első szólóalbumát, az 1984-es Rossz vért kötik először a nevéhez. Karrierje azért is számít különlegesnek, mert ő maga nagyon mélyről jött, ráadásul kezdetben focistának készült, ez azonban nem valósulhatott meg. 11 éves korában egy alkalommal megrúgták futballozás közben, s ennek következtében meg kellett műteni, ám egy orvosi műhiba miatt végül amputálni kellett a lábát. Szerencsére hamar rátalált a zenére, s szép lassan megismerte őt az egész ország, mára pedig az egyik legkedveltebb előadók táborát erősíti, sőt, még ma, 73 évesen is ugyanolyan aktív, mint évtizedekkel ezelőtt. Galériánkban megmutatjuk, hogyan nézett ki a legendás előadó fiatalkorában!

Deák Gyula 1948. november 8-án látta meg a napvilágot Kőbányán, páratlan énekhangja pedig már egész korán egyértelművé vált számára. A zene iránti rajongása fiatalon alakult ki, kezdetben Beatlest, majd Rolling Stonest hallgatott, s utóbbinak köszönhetően ismerkedett meg behatóbban a rockzenével, emellett pályafutása során nagy hatással volt rá Jimi Hendrix, Radics Béla és Orszáczky Miklós is.
Kattints a további képekért!

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész páratlan karriert tudhat a magáénak.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Nagy Melanie kiskorában egészen más karriert képzelt el magának, mint amivel jelenleg foglalkozik: G.w.M volt párja nemrég elmesélte, korábban milyen területen folytatott tanulmányokat.
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!