Készülődik az újabb királyi botrány? Katalinék most Harryéket másolják, az internet kiakadt

Utánoznák Harryéket?

Nagyon úgy tűnik, hogy Katalin és Vilmos Harryék nyomdokaiba lépnek azzal, hogy olyan fotókat adnak ki magukról, amelyek korábban a sussexiek védjegyének számított. Tudniillik Harry és Meghan korábban – amíg a brit királyi család hivatalos és aktív tagjai voltak – mindig olyan fényképeket csináltattak magukról, amelyeken főleg háttal voltak láthatók, ahogyan távolódnak a fényképezőgéptől. Nos, most Cambridge hercege és hercegnéje is egy hasonló felvételt osztott meg hivatalos Instagram-oldalukon a COP26 kulisszái mögül: a fényképen az látható, amint a házaspár háttal a kamerának épp az összegyűlt vendégeket köszönti, miközben együtt belépnek a fogadásnak helyszínt adó épületbe. A két házaspár közötti összehasonlítgatás természetesen már régre visszanyúlik, tetőfokára azonban épp a múlt héten hágott, mikor Vilmosék egy fekete-fehér képet tettek közzé, ami korábban szintén nem volt szokásuk, ellenben Harryékkel, akik gyakran folyamodtak ehhez a módszerhez. Nick Ede márkaszakértő szerint az emberek számíthatnak még ilyen stílusú fotóra Katalinéktól, ugyanis az ilyen kulisszák mögötti, őszinte, már-már nyers képek bensőségességet sugároznak az embereknek, akik ezáltal úgy érzik, betekintést nyerhetnek a pár magánéletébe, akik ezzel erősítik „elérhetőségüket” és márkájukat. „Ezek mindig őszinte pillanatok, amelyek rendkívüli vonzerővel bírnak, és emberi hatást kölcsönöznek a képeknek, nem pedig a művi, beállított hatást keltik. Ezzel a módszerrel korábban Meghan és Harry is remekül élt” – állítja a szakértő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...