Sztárok

L.L. Junior elárulta, miért nem csókolja meg soha nyilvánosan a feleségét

Nyáron különváltak, de visszataláltak egymáshoz

Augusztusban a Femcafe.hu is beszámolt arról, hogy L.L Junior felesége, Kinga elköltözött a zenésszel közös otthonából, ráadásul magával vitte akkor csaknem egyéves lányukat, Lilit is. Akkor arról írtunk, hogy az ifjú édesanya egy budapesti albérletben talált új, ideiglenes otthonra. Kinga és L.L. Junior hosszú és fordulatos párkapcsolatában nem idén nyáron állt be először mosolyszünet. A házasfelek 2016-ban ismerkedtek meg, a lánykérésre egy évvel később került sor, 2018-ban viszont egy időre szakítottak is. Végül 2019 elején kötötték össze az életüket, majd megszületett közös gyermekük, Lili. Azonban úgy látszik, kapcsolatuk ellentmondásossága mit sem változott az eltelt évek során.

Augusztus végén aztán rajongók tömegei nyugodtak meg, ugyanis L.L. Junior hosszú idő után először ismét közös fotót posztolt Kingával, a felvételen szemmel láthatóan töretlen boldogság honolt a házasfelek között. A rapper még egy humoros kommentárt is fűzött a képhez: "Megkezdődtek a közel-keleti béketárgyalások (beültünk közel a Keletihez beszélni). A két fél egyelőre higgadt magatartást tanúsít, az eddig megjelent megtévesztő címlapok, pletykák és kommentek ellenére. Szép estét kívánunk mindenkinek."

L.L. Junior követői és tisztelői azóta is reménykednek benne, hogy a zenész házasságában nem következik újabb drámai fordulat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az énekesnő úgy érzi, iskolai megaláztatásairól szóló blogbejegyzése némi helyesbítésre szorul.

Leadfotó: instagram.com/l.l.junior

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...