Tóth Gabi őszintén vallott: beismerte, hogy nagy hibát követett el, lelkiismeretfurdalás gyötörte miatta

Az énekesnő úgy érzi, iskolai megaláztatásairól szóló blogbejegyzése némi helyesbítésre szorul.

Az egyik tanárnő nem kímélte az énekesnőt az általános iskolás évei alatt

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Ahogyan arról nemrégiben mi is beszámoltunk, Tóth Gabi rendszeresen oszt meg történeteket a csalad.hu weboldalán, ahol nemrégiben azt is elárulta, hogy már az óvodában megmutatkozott a ’Tóth lányok’ szereplési vágya: szinte minden ünnepségen Gabi szerepelt, mondott verset vagy énekelt, ez pedig soha nem okozott számára gondot, hiszen mindent könnyen megtanult, és hamar kiderült, hogy jó a ritmusérzéke is, illetve tisztán énekelt. Alig várta az iskolát, hogy még jobban szárnyalhasson, azonban nem egészen úgy alakultak az első évek, ahogyan azt akkor gondolta. „Rémálmomban sem gondoltam volna még akkor, hogy a tehetség lehet származás kérdése, és hogy azért lehetek hátrányban, mert nem kiváltságos családból származom” – írta az énekesnő a blogbejegyzésben ahol elárulta, hogy mivel munkáscsaládba született, mínusz 65-ről indult az esélyeit tekintve. Az egyik tanárnő többször is Gabi alá tett: volt, hogy kivette a jelentkezési lapját a többi közül, amelyekkel regionális versenyekre akart benevezni, hiszen nem tartotta őt elég rangosnak ahhoz, hogy az iskolát képviselje, de azzal sem volt megelégedve, hogy egyszer musical slágerrel akart nevezni a versenyre. „Tényleg minden alkalmat megragadott, hogy megalázzon, akár az egész iskola előtt. Még most is nagyon rossz érzés erre gondolni, mert tudom, hogy vannak még ilyen „tóthgabik” szerte az országban, és nem mindenki olyan szerencsés, mint én, hogy a végén jóra fordul az életük” – vallott őszintén. Tóth Gabi úgy gondolja, egy élet múlhat azon, milyen kezekbe kerül egy gyerek és milyen pedagógusok kísérik őket életük első éveinek rögös útján. Gabi ma már úgy gondolja, talán ilyen drasztikus megkülönböztetés nem fordul elő, hiszen a szülők is jobban ki mernek állni a gyerekeikért – ő is sok mindent csak azóta fogott fel, mióta anya, és úgy érzi, mentorként is felelősséggel tartozik egy másik életért, hiszen egy másik anya rá bízza a gyermekét, ezt pedig kiváltságként éli meg. Az október eleji kendőzetlen őszinteséggel átszőtt blogbejegyzésében Gabi azonban csak általános iskolai „élményeire” fókuszált, most viszont friss írásában bevallotta, hogy ezzel bizonyos értelemben hibát követett el.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle