Egészség

A WHO főigazgatója szerint ez kell ahhoz, hogy vége legyen a koronavírus-járványnak

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz úgy tartja, a pandémia vége választás kérdése.

Akkor lesz vége, ha úgy döntünk

A koronavírus-világjárványnak akkor lesz vége, „amikor a nemzetközi közösség úgy dönt, hogy véget vet annak”, hiszen minden eszköz rendelkezésre áll a vírus elleni küzdelemhez – szögezte le Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a digitálisan megrendezett berlini egészségügyi világkonferencián, amely a világjárvány tanulságaival foglalkozik.

A főigazgató szerint a nemzetközi közösség eddig nem észszerűen használta fel ezeket az eszközöket. Rámutatott: hetente közel ötvenezren vesztik életüket Covid-19-ben szerte a világon, így a világjárványnak még közel sincs vége. Emlékeztetett: a WHO azt tűzte ki célul, hogy minden egyes ország lakosságának negyven százalékát beoltják az év végéig, hetven százalékát pedig 2022 közepéig. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint ezek elérhető célkitűzések, de csak akkor, ha az országok, illetve a vakcinák elosztását ellenőrző vállalatok megteszik, amit ígértek – írja az MTI.

„Azoknak az országoknak, amelyek már elérték a negyvenszázalékos célt – beleértve a G20 összes tagját –, le kell mondaniuk az újabb oltóanyag-szállítmányokról a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés és az Afrikai Unió által létrehozott Afrikai Oltóanyag-beszerzési Alap (AVAT) javára” – hangsúlyozta a főigazgató. A tisztségviselő egyúttal felszólította az oltóanyaggyártókat, hogy osszák meg a tudást és a technológiát másokkal, és mondjanak le a vakcinákhoz kapcsolódó szellemi tulajdonjogokról.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Videóüzenetében António Guterres ENSZ-főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy „a rekordidő alatt kifejlesztett és forgalomba hozott oltóanyagok győzelmét semmissé teszi az egyenlőtlen elosztás tragédiája. A nacionalizmus és a vakcinák felhalmozása mindannyiunkat veszélybe sodor” – fogalmazott.

Új módszerrel kezelnék a koronavírus okozta szaglásvesztést.

Fotó és leadfotó: Pexels

Oldalak

Egészség
Sztárok
A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és magával ragadónak.
Fashion&Beauty
Bőrápolási rutinunkat célszerű az időjárás változásaihoz igazítanunk, a hideg idő beköszöntével például van néhány összetevő, melyeket jobb inkább messziről elkerülnünk, ha szeretnénk megőrizni...
Sztárok
Brendan Fraser ikonikus szerepe majdnem az életébe került: A múmia forgatásán olyan baleset történt vele, amelyről az orvosok később azt mondták, néhány másodpercig „technikai értelemben halott” volt...
Lifestyle
Ma különösen szerencsés energiák veszik körül a Bikát. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Az év utolsó napjai váratlan fordulatokat hoznak az Ikreknek. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Utazás
Az EU-s kézipoggyász-szabályok hamarosan egyszerűbbé és átláthatóbbá válhatnak.