Lifestyle

A válasz: 42 – De miért?

42 éve jelent meg a Galaxis útikalauz stopposoknak első könyvkiadása, az évforduló alkalmából pedig utánanéztünk a művel szorosan összefonódó 42-es szám történetének.

Egy ikonikus regény létrejötte

A Galaxis útikalauz stopposoknak című sorozatot először Douglas Adams rádiójátékaként ismerte meg a közönség, amelyet a BBC 4 rádió sugárzott fejezetenkénti folytatásokban. 1979 szeptemberében jelent meg az első rész könyv formában a rádiójátékkal azonos címmel. 1992-ig bezáróan Adams ötrészes regényfolyamot írt, szívrohama előtt az író még fontolgatta egy hatodik rész megírását is, erre azonban 49 éves korában bekövetkezett halála miatt sajnos már nem került sor. 2009-ben végül kiadták az Eoin Colfer által írt hatodik részt. 1981-ben televíziós sorozat, 1984-ben számítógépes játék, 1993 és 1996 között képregény és 2005-ben mozifilm is készült belőle, melynek forgatókönyvírója és egyik producere maga Douglas Adams volt. A sikeres regénysorozatot több mint harminc nyelvre fordították le, lemez, kazetta és CD formátumban is kiadták, valamint színházi előadásként is látható volt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

De hogyan jön mindehhez a 42-es szám? A következő oldalon jobban belemerülünk a témába.

Lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.