Egészség

Jakab Ferenc virológus: a koronavírus nem fog eltűnni, újabb mutációk és hullámok várhatók

Nem a delta variáns lesz az utolsó, újabb mutációi is lehetnek a koronavírusnak – állítja a magyar virológus professzor.

Amíg a vírus körforgásban van, addig mutálódik

Jakab Ferenc virológus szerint a negyedik hullám gyengébb lesz, mint ahogy azt az amerikai matematikusok előrejelezték, és nálunk nem is lesz olyan durva, mint a szomszédos Romániában. Minderről az ATV Híradójában beszélt a szakértő, aki szerint a jelenlegi magyarországi 65 százalékos átoltottság magasnak mondható.

A Pécsi Tudományegyetem virológus professzora elmondta, jelenleg azt vizsgálják, hogy bár a delta variánsnak nagy a fertőzőképessége, lehet, hogy ennek ellenére enyhébb lefolyású betegséget okoz, mint az alfa. „A klinikai vizsgálatok és a fertőzöttek vizsgálata jelenleg is folyamatban van, a megfelelő beteg statisztikai vizsgálata után lehet azt kijelenteni, hogy valóban nem okoz olyan klinikai tüneteket, mit az alfa variáns” – fogalmazott.

Jakab szerint több cég is kutatásokat és teszteket végez, de még nem találták meg a 100 százalékos hatóanyagú gyógyszert a covid ellen. Bár biztos benne, hogy előbb-utóbb meglesz a hatékony terápia, szerinte egyelőre meg kell tanulni együtt élni a vírussal. Az oltásnak viszont van esélye a vírust legyengíteni. „Eltűnni biztos nem fog ez a vírus, arra van esély, hogy visszagyengül egy szezonális vírussá, de ennek a lehetősége is egyelőre megkérdőjelezhető” – vélekedett.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Addig viszont számolni kell azzal, hogy a delta variáns után további mutációk is létrejöhetnek, tehát nagy valószínűséggel nem a negyedik lesz az utolsó fertőzési hullám. „Ameddig a vírus körforgásban van, amíg a vírus replikálódik, addig mutációk voltak vannak és lesznek is. Ezért kell az oltás, hogy megállítsuk a replikációt” – hangsúlyozta. Azt is kiemelte, hogy aki első két oltásként vektor vakcinát kapott, harmadiknak inkább az mRNS vagy az elölt vakcinát kérje.

Rusvai Miklós virológus elmondta: októberben várhatóan gyorsul a járvány, és nem csak a koronavírus miatt kell aggódnunk.

Leadfotó: facebook.com/drconstantintamas

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Heves zivatarok, pusztító szélvihar és óriási méretű jég fenyegeti Magyarországot. A meteorológusok szerint az ítéletidő vasárnap éri el a csúcspontját, és komoly károkat okozhat az érintett...
Lifestyle
Világszerte milliók eszik, mégis kevesen tudják, honnan kapta a nevét a hot dog. A történetben szerepel egy rajzoló, egy sportesemény és egy különös nyelvi baki is. A végeredmény pedig örökre...
Lifestyle
Mi lenne, ha nem évtizedekig dolgoznál megállás nélkül, hogy majd egyszer nyugdíjasként élvezhesd az életet? Egyre többen gondolják úgy, hogy ezt a modellt ideje újragondolni. A micro-retirement...
Lifestyle
A közösségi médiában új pénzügyi trend tarol, és sokan azt állítják, hogy végre nem jár lemondásokkal. A soft saving hívei szerint nem kell minden fillért számolgatni ahhoz, hogy jelentős összegek...
Lifestyle
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Lifestyle
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére, hogy a repülőtéren mindenkinek tátva maradt a szája.