Lifestyle

96 évesen kerül bíróság elé a náci háborús bűnös, de megszökött a tárgyalás előtt

96 éves szökevény

Mint később kiderült, Furchner taxival indult el a quickborni idősotthonból, de a bíróság helyett inkább a közeli Hamburg felé vette az irányt – írta meg az Euronews. A portál információi szerint néhány órával eltűnése után egy hamburgi utcán fogták el a tárgyalása elől menekülő 96 éves háborús bűnös asszonyt.

A sajtó számára a bírósági szóvivő közölte, hogy megtalálták az idős nőt. Bíróság elé állítják, és egy orvos fogja eldönteni, hogy egészségi állapota alkalmassá teszi-e a fogvatartásra. Ügyét október 19-re halasztották – tette még hozzá.

A Furchner-ügy egy alig évtizedes német jogi precedensre támaszkodik, miszerint bárki, aki segédkezett a náci haláltáborok működésében, büntetőeljárás alá vonható, még ha nincs is bizonyíték arra, hogy részt vett konkrét bűncselekményben. Tavasszal a Femcafe.hu is beszámolt egy olyan férfiről, akinek 95 éves korában derült ki, hogy egy koncentrációs táborban dolgozott.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A Gdansktól 37 kilométerre található stutthofi koncentrációs tábort – ahol Furchner titkárnőként dolgozott – 1939-ben hozták létre a nácik, először civil fogolytábor volt, később alakították át koncentrációs táborrá. 28 országból több mint százezer zsidót és politikai foglyot tartottak itt fogva, közülük 65 ezer embert meggyilkoltak.

Vlagyimir Mihajlovics Komarov szovjet-orosz pilóta az életét adta a tudományért, amikor a Szojuz-program első emberes űrrepülése során kegyetlen borzalmakat kellett átélnie. A kozmonauta már a világűrben is tisztában volt azzal, hogy többé nem ölelheti magához a családját és barátait, sőt az irányítóközpontnak is jelezte, hogy vélhetően ez lesz az utolsó utazása.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Hiába a drága sampon, a hajpakolás és a gondosan kiválasztott hajolaj, a hajad mégsem olyan fényes, mint szeretnéd? Lehet, hogy nem egy újabb csodaszerre van szükséged, hanem arra, hogy másképp moss...
Sztárok
Ritkán nyílik meg a magánéletéről Ben Affleck, most azonban egy interjúban meglepő őszinteséggel dicsérte volt feleségeit.
Fashion&Beauty
Emlékszel még arra az időszakra, amikor a farmer dereka olyan mélyen ült a csípőn, hogy egy rossz mozdulat is elég volt a kellemetlen pillanatokhoz? A kétezres évek egyik legmegosztóbb divatdarabja...
Fashion&Beauty
A 2026-os őszi színkombinációk tökéletes egyensúlyt teremtenek a meglepő párosítások és az időtálló klasszikusok között, így anélkül kísérletezhetünk, hogy le kellene mondanunk a már megszokott...
Lifestyle
Sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy kiveszik a fagyasztóból a húst, de mégsem akarják elkészíteni.
Lifestyle
A töltött káposztához sokan tejfölt esznek, pedig a levéből isteni mártást lehet csinálni.