Sztárok

Aggódik kislányáért Tóth Gabi, már az orvost is felkereste

Mi lesz Hannival a bölcsiben?

Gabit az is aggasztja, hogy bár Hanni hamarosan bölcsis lesz, még nem nagyon beszél. „Amiatt aggódom, hogyan fogja megértetni magát egy új környezetben. Szándékosan nem azt írtam, hogy nem kommunikál, mert kommunikál. Én például értem a gügyögését, és imádom, ahogy magyaráz akár hosszú perceken keresztül valami fura, ős-szuahéli nyelven, talán finn akcentussal, valamelyik kínai nyelvjárásban, de legyünk őszinték, nem lenne baj, ha már olyan nyelven beszélne, amit más is ért” – írta az énekesnő, aki már az orvosukat is felhívta, aki – mint mindig – most is megnyugtatta, hogy Hanni tökéletesen fejlődik a maga ütemében. „Rám pirított, hogy merjek végre jobban bízni az ösztöneimben, mert a szülői önmarcangolás okozza a legtöbb szorongást, és ha valami, hát az biztosan nem tesz jót a gyereknek sem” – írta a blogbejegyzés végén Tóth Gabi.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A 44 éves modell egy interjúban elárulta, hogy Benedek Tibor halála és az elmúlt egy év hogyan változtatta meg az egész életét.

Leadfotó: instagram.com/tothgabi

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A profi sport világában egyre több olyan női versenyző tűnik fel, aki nemcsak kiemelkedő eredményeivel, hanem természetes szépségével is milliók figyelmét kelti fel. Közéjük tartozik a német...
Lifestyle
A hét elején egy hiba vagy váratlan fordulat kizökkentheti a Mérleget a megszokott rendszeréből. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...