Nagy őszi könyvajánló - Erről a 6 újdonságról ne maradj le

Corinne Michaels: Mondd, hogy visszatérsz

Ő a nyugodt sziget a körülöttem tomboló viharban.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

"Egyetlen éjszakán, nyolc évvel ezelőtt, ez a nő békét hozott nekem. Nem tettünk ígéreteket. Csak két összetört ember voltunk, akik kétségbeesetten próbáltak enyhíteni a fájdalmukon. Reggelre elment, és a vigaszomat is magával vitte. Aznap beléptem a hadseregbe, és megfogadtam, hogy soha többet nem térek vissza Pennsylvaniába. Amikor azonban az apám meghal, kénytelen vagyok megszegni ezt a fogadalmamat, és hazatérni, hogy eltemessem. Így legalább megszabadulhatok végre a farmjától, amelyet mára teljesen benőttek az emlékek, amelyeket minden erőmmel igyekeztem elfelejteni. És ekkor találok rá."

Nem olvastam még az írónőtől, de ennek a könyvének a fülszövege teljesen beitta magát a lelkembe, szinte egy nap alatt el is olvastam. Ránézésre romantikus lányregénynek tűnik, de sokkal több annál. Az egész történet egy küzdelem és harc a titkokkal, a fájdalommal, a csalódással. Sorozatindításnak nagyon jól sikerült, remélem a többi rész is hasonlóan jól sikerült.

Vi Keeland: Nagy játékos

Amikor az élet leterít, állj meg egy pillanatra, és nézz körül, mert mindig van körülötted valami jó. És kapaszkodj bele abba a jóba!

Minden nő arra vágyott, hogy sikerüljön megváltoztatnia őt. De igazság szerint neki csak egy vágya volt: megtalálni azt a lányt, akiért érdemes megváltozni. Kiderült, hogy én voltam az a lány. Egyszerű, nem? Lássuk be: soha nem az. Az „egyszer volt, hol nem volt” és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” között elég sok minden történik.

A New York Times és a USA Today bestsellerszerzője, Vi Keeland szexi, különálló történettel jelentkezik egy férfiról és egy nőről, akiknek a játék az élete, de be kell látniuk, hogy a szerelem pályáján a legbonyolultabbak a játékszabályok. Mindkét karakter igen kemény háttérrel érkezik az új kapcsolatba, hatalmas veszteségek vannak a hátuk mögött, melyeket nem könnyű legyőzni. Minőségi kikapcsolódás az agynak, miközben remek szórakozást is nyújt.

Az ókorban úgy tartották, hogy négy őselem, a Föld, a Tűz, a Víz és a Levegő építi fel a világot, és bár ez a felfogás a kémiai elemek felfedezésével elvesztette tudományos jelentőségét, spirituális, ezoterikus körökben még mindig megállja a helyét. A csillagjegye szerint minden ember más és más őselemhez tartozik - nézd meg, te melyik csoportba illesz bele, és az is kiderül, mik az erősségeid és a gyengéid!

Fotók: Instagram

Oldalak

Sztárok
Bodrogi Gyula és a nemrég elhunyt Voith Ági hosszú éveken keresztül éltek házasságban - igaz, később szakítottak egymással, s más partnerek oldalán kezdték újra az életüket, barátságuk később is...
Utazás
Az utóbbi napokban ismét havazott Magyarországon, ugyanakkor nem ez a legkellemetlenebb meglepetés, amit az esztendő második hónapja tartogat számunkra.
Lifestyle
Évek óta próbálkozol, számolsz, lemondasz, újrakezdesz, mégis makacsul maradnak azok a plusz kilók? Lehet, hogy nem többet kellene tenned, hanem kevesebbet változtatnod.
Home&Design
Amikor Victoria Beckham neve felmerül, mostanában gyakrabban hallani családi feszültségekről, mint divatról vagy dizájnról. Pedig van valami, amihez még mindig ösztönösen és hibátlan érzékkel nyúl:...
Fashion&Beauty
Az idő múlása nem jelent feltétlenül kompromisszumot a szépség és a stílus terén, ugyanis a gondosan megválasztott fazon és a tudatos ápolás lehetővé teszi, hogy az ősz tincsek is sugározzanak –...
Sztárok
Kim Kardashian mindig is híres volt arról, hogy nem retten vissza a merész öltözködéstől, legutóbbi szettje viszont minden eddiginél vadítóbbra sikerült.