Sztárok

Az 55 éves Salma Hayek még mindig a világ egyik legjobb nője - lenyűgöző fotót posztolt

Mexikói sorozatsztárból Oscar-jelölt hollywoodi díva

Salma Hayek 1966. szeptember 2-án látta meg a napvilágot és színésznői pályafutását a televízióban kezdte. Egyik első munkája a Teresa című telenovella volt, majd jött a Milagros sikátor című romantikus filmdráma, mely elhozta számára az első jelentősebb szakmai elismerést. Ugyan a kilencvenes évek során is szerepet kapott pár mexikói telenovellában, a színésznő figyelme ebben a dekádban már Hollywood felé fordult. Egyre látványosabban haladt felfelé a szakmai ranglétrán, míg végül az Álomgyár kapui is megnyíltak előtte, hiszen a producerek felfedezték a színésznő tehetségében és egzotikus szépségében rejlő végtelen lehetőségeket. Az 1995-ös Desperadóban (Robert Rodriguez rendezésében, melyben a férfi főszerepet Antonio Banderas alakította) már alkalma nyílt megvillantania oroszlánkörmeit, majd a nagy áttörést követően sorra jöttek az izgalmas filmszerepek (Alkonyattól pirkadatig, Dogma, Vadiúj vadnyugat, Traffic).

Egyik legkomolyabb szakmai sikere a Frida című 2002-es életrajzi drámához fűződik, melyben a tragikus sorsú festőművészt, Frida Kahlo-t keltette életre. Teljesítményéért Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjra is felterjesztették. Később aztán a Volt egyszer egy Mexikóban, a Vadállatokban, a Sokkal több mint testőrben és a Mint egy főnökben is láthatta a közönség. Hamarosan A Gucci-ház című Ridley Scott-moziban tűnik fel Lady Gaga, Adam Driver és Al Pacino partnereként.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Produkciós tervezőként dolgozik II. Margit dán királynő Bille August új filmjén, amelyet a rendező Karen Blixen utolsó regénye nyomán forgat a Netflix számára.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...