Komoly döntésre szánta el magát Bereczki Zoltán és Bata Éva: a kislányukról van szó

Augusztus elején megszületett Bereczki Zoltán és Bata Éva első közös gyermeke, akit nagyon vártak már a családban. Szerencsére a kis Flóra komplikáció nélkül jött a világra, így az újdonsült szülők boldogan élvezhetik a vele töltött pillanatokat. Ám a két színész most súlyos döntést hozott meg.

Nemrég bővült a család

Bata Éva és Bereczki Zoltán 2019-ben, a Nemek és igenek című darabjának próbái alatt szerettek egymásba – idén februárban pedig már egy ország gratulált ahhoz, hogy a sztárpár első közös gyermekét várja. Tavasszal sokan aggódtak értük, miután autóbalesetet szenvedtek és mentőhelikopterrel szállítottak a kismamát kórházba, de szerencsére egyiküknek sem esett baja. Pár hónappal később pedig megtörtént a csoda: Flóra augusztus 7-én világra jött, a hírt pedig maga Bereczki Zoltán jelentette be a Városmajori Szabadtéri Színpadon tartott koncertjén, ahova pont a szülőszobáról érkezett. A színésznőnek egyébként Flóra az első gyermeke, ám Zoltánnak már van egy kislánya Szinetár Dórától, Zorka, aki 2007-ben született. Az újdonsült szülők eddig is tudatosan vigyáztak a magánéletükre, hiszen sosem engedtek igazán bepillantást a párkapcsolatukba és a családjukba – így nem meglepő, hogy a lányukkal kapcsolatban is hasonló döntésre jutottak.

Lapozz tovább, cikkünk folytatódik!

Flóra védelméért teszik

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A pár egyik közeli ismerőse elárulta: a szülők számára mindennél fontosabb lányuk védelme, ezért az ő érdekében eldöntötték, hogy sosem mutatják meg nyilvánosan. Ráadásul szeretnék, ha a továbbiakban nem a családi életük, hanem a művészvilágban végzett munkájuk miatt érdeklődne felőlük a nagyközönség – vagyis nem céljuk gyerekfotókkal növelni a népszerűségüket. A lépés egyébként nem váratlan Bereczki Zoltán részéről, hiszen nagyobbik lányát is óvja a nyilvánosságtól, ezt pedig már mindenki elfogadta a színésztől – írja a Bors.

Így tehát azoknak, akik szerették volna nyomon követni Flóra felcseperedését, rossz hírünk van: valószínűleg azon a fotón láthattuk a kislány először és utoljára, melyet édesapja osztott meg róla a követőkkel nemrég:

Maga a büszke apuka, Bereczki Zoltán tudatta a hírt: megszületett a második gyermeke.

Oldalak

Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.