Utazás

Jó hír a magyaroknak: könnyítenek az Angliába való beutazás szabályain

A második szűrést már nem kell elvégeztetni

Shapps kiemelte azt is, hogy ezeknek a beutazóknak - ha sárga kategóriás országokból érkeznek - indulásuk előtt, illetve az angliai érkezésük utáni második napon továbbra is el kell végeztetniük egy-egy koronavírustesztet. A brit kormány májusban léptette érvénybe a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszert, amely zöld, sárga és vörös kategóriák alapján határozza meg, hogy Angliába milyen feltételekkel lehet külföldről beutazni.

Jórészt ugyanezt a rendszert követi az Egyesült Királyság másik három országa, Skócia, Wales és Észak-Írország is. A sárga kategóriás országokból érkezőknek az eddigi szabályozás alapján tíz napot karanténban kellett tölteniük, indulásuk előtt egy, érkezésük után két koronavírustesztet kellett elvégezniük saját költségükön, akkor is, ha hazájukban mindkét oltási adagot megkapták.

A hétfőtől életbe lépő módosítás alapján a második angliai koronavírus-szűrést már nem kell elvégeztetni. A brit kormány a sárga kategóriába sorolja néhány kivétellel az EU-tagállamok zömét, köztük Magyarországot. A sárga kategóriába tartozik az Egyesült Államok is.

A brit utazási szakma és a légitársaságok régóta szorgalmazzák a mindkét oltási dózissal beoltott külföldiekre vonatkozó beutazási korlátozások feloldását. A világ legnagyobb globális turisztikai szervezete, a londoni székhelyű World Travel and Tourism Council (WTTC) legújabb számításai szerint a brit gazdaságot naponta 639 millió font (270 milliárd forint) veszteség éri a beutazó turizmus korlátozása miatt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A pandémiás időszakban sokkal nagyobb megtakarítások halmozódtak fel a lakosságnál, mint korábban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.