Egészség

Megállt az enyhítési hullám Európában, a delta variáns okoz riadalmat

A delta variáns a leggyakoribb

Több járványügyi mutató is romlott Németországban is. Ráadásul egy felmérés szerint a vírus terjedése gyorsul, így újabb járványhullámtól tart a lakosság többsége. Ötven százaléknál is magasabbra becsülik a delta variáns előfordulási arányát a többi változathoz képest. Németországban a fiatalabbaknál diagnosztizálták elsősorban, a hatvan év alattiaknál, ami azért jelent problémát, mivel közülük jóval kevesebben kapták meg mindkét adag vakcinát, tehát ők nem rendelkeznek védettséggel.

Horvátország nem amiatt aggódik, hogy megjelent az új mutáns, hanem az oltatlanokat félti. Az ország felnőtt lakosságának kevesebb, mint a fele kapott vakcinát, miközben javában tart a nyári szezon, az országba rengeteg turista ékezett. Helyi virológusok szerint nem kérdés, hogy megérkezik-e a negyedik hullám, csak az nem mindegy, hogy mikor. Arra figyelmeztetnek, hogy ha nem érik el hamarosan az 55 százalékos átoltottságot, a járvány derékba töri az idei nyári idényt is. Bár a kormány, az egészségügyi dolgozókon kívül nem szeretné kötelezővé tenni a vakcinát, azt fontolgatja, hogy korlátozza az oltatlanok mozgási lehetőségeit. Sem kórházakba, sem bevásárlóközpontokba nem engedik majd be őket.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A hazai oltási program mérhetetlenül lelassult, tegnap például csak alig több mint 6000 ember kapta meg az első vakcinadózisát.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Egészség
A szemünket tényleg képesek vagyunk alaposan elhanyagolni, pedig nagyon fontos érzékszervről van szó.
Lifestyle
Több csillagjegy életében is új fejezet kezdődik a mai nappal - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen lesz majd teljes napfogyatkozás is Magyarországon, viszont nem a közeljövőben.
Lifestyle
Vannak olyan ételek, amiket még fedővel együtt sem kellene a mikróba tenni, mert szabályosan szétrobbanhatnak.
Sztárok
Az is igaz, hogy nehéz elképzelni Clint Eastwoodot, ahogy leül horrorfilmeket nézni.
Lifestyle
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.